Letöltés: heti ingyenjáték és demók

Vágólapra másolva!
Retró, de még mindig addiktív autóversenyzős játék sorozatlövő fegyverekkel és piszkos tuningokkal, ügyes logikai játék és meglepően szórakoztató traktorszimulátor heti játékajánlatunk. Akciófigyelőnk pedig a halloweeni óriási leárazásokból és a Budapest Gameshow ajánlataiból válogat. 
Vágólapra másolva!

A legújabb pénzügyi jelentésekben viszont már növekedésről tudtak beszámolni, köszönhetően annak, hogy a második negyedévben a PlayStation 3, és PSP hardver-, illetve szoftvereladások is emelkedésbe fogtak. Egyedül a PlayStation 2-höz kapcsolódó eladások mutattak csökkenő tendenciát, de ez nem is csoda. A Sony eddigi legsikeresebb, minden rekordot megdöntő konzolja most ünnepelte kilencedik születésnapját.


God of War: nyomokban ókori görögöket és erőszakot tartalmaz

A PlayStation 3 sikeréhez nagyban hozzájárult a nemrégiben megjelent és általunk is tesztelt Uncharted 2: Among Thieves. A játékból - mely minden szempontból magasan felülmúlta a sorozat első epizódját - máris több mint egy millió példányt sikerült értékesíteni. A Sony következő nagy dobása a God of War sorozat harmadik részének megjelentetése lesz. A jövő év elején érkező játékból hamarosan érkezik a demó, illetve God of War kollekció néven az első két, még PlayStation 2-re megjelent epizód PS3-on futtatható változatát is piacra dobják. Annak ellenére, hogy a játékosok a magas ár miatt bojkottot indítottak az év legnagyobb sikervárományosának számító Modern Warfare 2 ellen, a Sony a mitikus-verekedős játék speciális kiadását aranyárban, 100 dollárért tervezi adni.

Megjelent, de hibás a Borderlands

Míg a PC-s játékok sokszor szinte félkész állapotban jelennek meg, és csak hibajavító csomagokkal sikerül teljes értékűvé, valóban játszható szintűvé varázsolni őket, a konzolok esetében ugyanez korábban elképzelhetetlen volt. Az otthoni játékgépekre készülő programok hibátlan, de legalábbis kirívó problémáktól mentes változatban jelentek meg, hiszen lehetőség sem volt az utólagos toldozgatásra. Mióta azonban a konzolos játékok is feltelepülnek a beépített merevlemezre, és mióta az online kapcsolat szinte kötelezővé vált, a kiadók és fejlesztők egyre többször nyúlnak a patchek kiadásának nem túl szimpatikus trükkjéhez.


Fegyver nélkül nem sok esélye van a játékosnak

Most éppen az amúgy kiváló Borderlands kapcsán derült ki, hogy a hosszadalmas tesztelési fázis ellenére komoly hibák maradtak a kódban. A játékosok pechjére a problémák főleg online játék közben jönnek elő. A Borderlands legnagyobb erőssége pont az online kooperatív mód lenne, amelyben akár négy játékos tudja közösen végigjátszani a programot. A hiba miatt a játékos által elért szint, megszerzett fegyverek, tárgyak tűnhettek el, nullázódhattak le, ami gyakorlatilag lehetetlenné tette a végigjátszást is. A hibákra a megjelenést követő egy-két napon belül fény derült, a játékot fejlesztő Gearbox pedig gyorsan reagált a problémára. Mától az Xbox 360 és PlayStation 3 változatokhoz már tölthető is a javítás. Hamarosan a PC-s változathoz is kiadják a javítócsomagot, addig nem ajánlott belekezdeni az online játékmódba, érdemes ehelyett addig is az egyjátékos módot futtatni.

Megvannak az év legjobb játékai

Lezajlott az év első, és talán egyben az egyik legrangosabb videojátékos díjátadója. Az Egyesült Királyságban, 27 éve megrendezésre kerülő Golden Joystick különlegessége, hogy a szaksajtó és kritikusok helyett a játékosok szavazatai alapján hirdetnek győztest. Az idei évben minden eddiginél több, összesen 1,2 millió szavazat érkezett, ez 46 százalékos növekedést jelent a tavalyi évhez képest.

A győztesek listája:

  • Az év legjobb családi jellegű játéka: LittleBigPlanet
  • Legjobb handheld játék: Grand Theft Auto: Chinatown Wars
  • Legjobb mobilos játék: Metal Gear Solid Touch
  • Az év legjobb PC játéka: Fallout 3
  • Az év legjobb Xbox játéka: Gears of War 2
  • Az év legjobb PlayStation játéka: Killzone 2
  • Az év legjobb Nintendo játéka: Call of Duty: World at War
  • Az év legjobb multiplayer játéka: Call Of Duty: World At War
  • Legjobb zenei összeállítás: Guitar Hero World Tour
  • Az év legjobb fejlesztője: Jagex
  • Az év kiadója: Activision Blizzard
  • Az év legjobb online játéka: Left 4 Dead
  • Amit idén nem szabad kihagyni: Call of Duty: Modern Warfare 2
  • Az év legjobb játéka: Fallout 3