Hatalmas hibaüzenet lebegett az égen Ukrajnában

Megdöbbentő látványban volt része a napokban egy ukrán város lakosainak, amikor egy óriási windowsos hibaüzenet tűnt fel a fejük felett az égbolton.

Mintha lefagyott volna Isten számítógépe - kommentálta a képet a Gizmodo, és a megállapításnak igazat is kell, hogy adjunk: a fényes glóriával övezett, több méteres hibaüzenet-ablakról elsőként tényleg ez jut az ember eszébe. A különös égi tüneményről készült fotót közlő blog biztosította róla olvasóit, hogy nem retusált felvételről van szó, valóban ezt látták az eset szemtanúi.

Forrás: English Russia

A jelenségre persze egészen egyszerű a magyarázat: mindössze annyi történt, hogy egy helyi bevásárlóközpont óriási elektronikus hirdetőtábláját működtető számítógép omlott össze a sűrű esti ködben. A sötétben a fényes kijelző olyan erősen ragyogta be fényével az égboltot, hogy úgy tűnt, az ablak a semmiben lebeg, mivel pár tízméteres távolságból már semmi sem látszott a mögötte lévő épületből.

Forrás: English Russia

Miután maguk az üzemeltetők is észrevették, hogy valami gond van, és újraindították a gépet, a hatalmas kijelzőre visszatértek a szokásos reklámok. Ezek már közel nem nyújtottak olyan sejtelmes látványt, mint a magában lebegő hibaüzenet-ablak, de a ködnek köszönhetően a végeredmény még így is látványos volt.

Az interneten nagy számban keringenek hasonló, nyilvános helyen látható windowsos kijelzőkről, többek között ilyen nagyméretű reklámtáblákról, ATM-ekről vagy utastájékoztató rendszerekről, de az Ukrajnában készült fotó a különös fényhatásoknak köszönhetően sokkal látványosabb, mint ezek legtöbbje.