Olcsóbb lett az iPhone a T-Mobile-nál

Vágólapra másolva!
Előfizetés nélkül már 160 ezer forintért haza lehet vinni az iPhone 3G S-t, a hűségszerződéses konstrukciókban pedig átlagosan 20 ezer forinttal csökkentek a készülékárak.
Vágólapra másolva!

A harmadik generációs iPhone, a 3G S premierje óta az Apple-mobil kizárólagos hazai forgalmazója először csökkentette az árakat, az új összegek hétfőn reggel kerültek ki a T-Mobile honlapjára. A cég Domino csomagban 160 ezer forintért kínálja a 16 gigabájtos 3G S-t, a 32 gigabájtos változat 189 ezer forintba kerül, a 8 gigabájtos iPhone 3G-ért pedig 130 ezer forintot kell fizetni.

A 3G S modelleket a legkisebb beugró összeggel a T-Mobile Ikon előfizetéses csomagjaiban lehet megkapni, ebben a konstrukcióban akár 30 ezer forinttal olcsóbban, mint eddig. Az új okostelefon 16 gigabájtos változatát november közepétől 78 ezer, 40 ezer, illetve 10 ezer forintos áron lehet megvásárolni az Ikon 200, 400 illetve 600 csomagban, két éves hűségszerződéssel. A 32 gigabájtos iPhone 3G S ugyanezekben a csomagokban, szintén 24 hónapos hűséggel 100 ezer, 60 ezer, illetve 20 ezer forintba kerül.

Az árcsökkentést megelőzően a 16 gigabájtos változat került körülbelül annyiba, mint most a drágább, 32 gigás, az Ikon előfizetések havidíja pedig 5, 10 illetve 18 ezer forint a benne foglalt lebeszélhető percektől, illetve adatforgalomtól függően.

A régebbi iPhone 3G árai is csökkentek: az Ikon 600 csomagban továbbra is 990 forintért lehet elvinni a modellt, de az Ikon 200 csomagban 72 ezer forint helyett 60 ezer, az Ikon 400-as csomagban pedig 36 ezer forint helyett 20 ezer forint az új ár. A készülékek és a tarifacsomagok pontos árait a T-Mobile részletes árlistája tartalmazza (PDF), és a készülékeket továbbra is csak a mobilcég bizonyos üzleteiben lehet megvásárolni.

Az [origo]-t kiadó Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt., egyúttal a T-Mobile tulajdonosa.