Pornó is készült a World of Warcraftból

Vágólapra másolva!
Öt éve küzdenek egymás ellen az orkok és az emberek Azerothban, a World of Warcraft szerepjáték fantáziavilágában. A kezdetben csak számítógépen létező fajok lassan meghódították a társasjátékok világát, feltűntek bankkártyákon, sőt még fantasy pornó is készült warcraftos történettel.
Vágólapra másolva!

A World of Warcraft felfoghatatlanul nagy, a fantáziavilág népesebb, mint hazánk. A játékosok száma 2008 elején lépte át a tízmillió főt, és azóta is lassan növekszik Azeroth lakosainak száma. 2008 végén, a játék harmadik kiegészítőjének megjelenése után körülbelül 11,5 millió hőse volt a fantáziavilágnak. Nincsenek pontos számaink - ilyet csak a rendszert üzemeltető Blizzard tudna kiadni - hány magyar játékosa van a WoW-nak, de egy kisvárost biztosan megtöltenének a szerepjáték hazai rajongói. A nem hivatalos becslés 30-35 ezerre teszi a magyar warcraftosokat.

A népszerűség bizonyítéka az is, hogy a MAHASZ által üzemeltetett Slágerlisták PC-s toplistájáról ki se lehet irtani a két hónapnyi játékot tartalmazó Gamecardot. A nagyobb megjelenések után, mint például a Modern Warfare 2 volt, a WoW előfizetés visszaszorul második, harmadik helyre, de trónkövetelő marad. Azt biztosan kijelenthetjük, hogy a WoW hazánk legnépszerűbb játéka.

Bután kardoztak a WoW pornó verziójában

Mint a popkultúra minden jelentősebb eleméből, a World of Warcraftból is készült pornóverzió. A kezdetben Whores of Warcraft-nak (A Warcraft kurvái) hívott sorozat rendezője a Village Voice-nak nyilatkozva azt ígérte, hogy minden Warcraft és Gyűrűk ura rajongó álmát készíti el: olyan szexfilmeket, amiben mágia van, és amik komoly fantasy háttértörténettel rendelkeznek. A játékot fejlesztő Blizzard stúdiónak nem tetszett a Warcraft név bitorlása, így a sorozatot előbb WhoreCraft-ra (Szajhamesterség), majd végül WhoreLore-ra, azaz SzajhaTudományra voltak kénytelenek átnevezni a perrel fenyegetett készítők.


Nem a történet vagy a kamerakezelés a WhoreLore erőssége

A hegyesfülű elf nők és olajozott testű barbárok után érdeklődő gamerek bizonyítottan bármilyen név alatt megtalálhatják a filmeket. A rendező 2008. márciusi nyilatkozata szerint annyira jók ebben a számítógéppel jó barátságban lévő WOW-függők, hogy a többség rögtön a torrentoldalakon kereste a Warcraft pornót.

Szülinapi ajándék volt

Az online szerepjátékot születésnapi ajándékként kapták a Warcraft világát kedvelők. A játékokat fejlesztő Blizzard stúdió az orkok és az emberek harcát megéneklő első stratégiai játék, a Warcraft: Humans&Orcs megjelenésének tizedik évfordulóján adta ki az internetes szerepjátékot.

Forrás: [origo]
Warcraft: nyomokban pandát tartalmazhat

Voltak a fordulatra utaló jelek, a Warcraft harmadik részének kiegészítő lemeze azzal ért véget, hogy a játékos végeláthatatlan hosszan irányított egy kungfus panda sörfőzőmestert, aki különböző feladatokat hajtott végre

Egyszer kipusztult a világ

Azeroth történetébe komolyan bele tudnak szólni a játékosok. Egy programhibát kihasználva a szemfüles gamereknek még vituális vírust is sikerült a világra ereszteniük. A ragályt egy labirintusból hurcolták magukkal a játékosok, egészen a népes városokig. A betegséget itt elkapták az alacsony szintű karakterek is, akik még nem tudtak ellene védekezni, és így újra és újra belehaltak a kórba. A problémát nem oldotta meg a karantén sem, mert folyamatosan megszökdöstek a játékosok, tovább terjesztve az életerőt fogyasztó betegséget. A Blizzard végül a játékszerverek újraindításával fékezte meg a kórt.


Egy fertőzött játékos is elég volt a káosz kialakulásához

Az Azeroth világát sújtó betegség az amerikai járványügyi központ (CDC) figyelmét is felkeltette. A városi legendák szerint az atlantai székhelyű szervezet érdeklődött a Blizzardnál, hogy hogyan oldották meg a járvány terjedésének szimulációját. Valószínűleg elkeserítette a járványügyes szakembereket, hogy a valós betegségek követésére alkalmas pontos modell helyett egy programhiba áll a Warcraft történetének legnagyobb betegsége mögött.

A South Park is járt Azerothban

Nem csak a számítógép képernyőjén lehetett találkozni az elnagyolt, hatalmas páncélokban feszítő WoW hősökkel. A legendásan vitriolos South Park rajzfilm készítői egy teljes részt szenteltek a Warcraftnak. Az epizód érdekessége, hogy a WoW grafikai motorját használták fel a mozgások és a cselekmény felvételéhez. A módszert machinimának hívják, és a legtöbb játékhoz elérhető olyan szerkesztőprogram, amivel hasonló videókat lehet csinálni. WoW verziója van például a hazánkban is játszott Avenue Q musical Internet is for Porn dalának is.


Csak az győzhet, aki egyáltalán nem él emberi életet

A wowos South Park rész nem csak a gamereknek tetszett, 2007-ben a Make Love, Not Warcraft (Szeretkezz, ne warcraftozz) című epizód nyerte az egy óránál rövidebb szórakoztató programoknak járó Emmy-díjat.

A magyar kapcsolat

Mint mindennek, a WoW-nak is van erős magyar kapcsolata. A videojátéknak hangot adó egyik szinkronszínész az a Trula Hoosier, aki Gothár Péter és Esterházy Péter 1987-es Tiszta Amerika című filmjének egyik főszereplője is volt.

Menő hitelkártya jár az amerikai játékosoknak

Semmivel sem olyan stílusos kifizetni a két hónapnyi játékidőt tartalmazó WoW Gamecardot, mint egy warcraftos bankkártyával. 2008 ősze óta az amerikai játékosok igényelhetnek a First National Bank of Omaha-tól olyan hitelkártyát, amit Azeroth hősei díszítenek.

Forrás: World of Warcraft
Seregnyi grafika közül választhatnak a gamerek

Nem csak a grafika számít extrának, az akcióba beszálló játékosok egy hónap ingyen játékidőt is kapnak, valamint a vásárlásaik után is kapnak ajándékpontokat, amik további ingyenes hónapokra válthatóak át.

A képernyőtől távol is van WoW

A bankok mellett a játékgyártók is ráálltak a warcraftozók igényeinek kiszolgálására. A FigurePrints oldalán bárki beállíthatja a neki tetsző pózba a karakterét, majd mikor kellően fenyegetően - vagy egyszerűen csak menőn - áll a harcos, rendelhet belőle egy 3D nyomtatóval készült szobrot. A körülbelül húsz centiméter magas alkotás nem olcsó, vám és postázás nélkül is 100 eurót kell kifizetnie érte a megdicsőülni vágyó hősnek.


3D-s nyomtatóval készülnek a hősök

A játékos nem csak figura rendeléssel szökhet meg a képernyő elől. Gyűjtögetős kártyajátékban és társasjátékban is feldolgozták már a horda és a szövetség harcait.

Tovább is van...

A történet, ahogy az MMO játékokban szokott lenni, megy tovább. Az utolsó kiegészítőt 2008 novemberében mutatták be, a következő csomagot pedig a nyár végi BlizzCon-on ígérték be a fejlesztők. Az új szörnyeket, kalandokat, vidékeket és játszható fajokat tartalmazó Kataklizma nevű folytatást nem csak a tartalma miatt várhatják a gamerek, hanem azért is, mert a csúcsot elért karaktereknek előtt újra megnyitja a fejlődés lehetőségét.

Akit eddig érintetlenül hagyott az öt év tartó küzdelem, csata és persze tündérmese, az is belekóstolhat. A játék oldalán lehet regisztrálni a tíz napig ingyenes próbaverzióba. Csak arra kell vigyázni, ott ne ragadjunk hősködni.