Fél nap után újra megy meg a T-Mobile szolgáltatása

Vágólapra másolva!
A T-Mobile közlése szerint délután fél négyre az egész országban helyreállt a Magyar Telekom mobilhálózatának működése. Az előfizetők egymás közti beszélgetéseit és a más hálózatból a T-Mobile ügyfelei felé irányuló hívásokat megakadályozó hiba mellett az sms-ben bonyolított vásárlások, ügyintézés, és a mobilparkolás is akadozott. A hibát a kapcsolóközpontokban az éjszaka folyamán végzett szoftverfrissítési munka okozta. A cég szerint kötbérigénynek nincs helye, de a kényelmetlenség miatt 10 perc ingyenes beszélgetést kap minden előfizető.
Vágólapra másolva!

A cég hivatalos sajtóközleménye szerint az ügyfelek jelentős részének hálózaton belüli hívásai sikertelenek voltak ma délelőtt. Az előfizetők azt tapasztalták, hogy a hívott fél nem elérhető, ki van kapcsolva vagy a hangposta jelentkezik. A zavart egy éjszakai, előre tervezett munka során keletkezett szoftverprobléma okozta, amit a rendszerszállítóval közösen még éjjel elkezdtek elhárítani. A szolgáltatás délután fél négyre állt helyre az egész ország területén. Akik ennek ellenére tapasztalják a hibát, azoktól a szolgáltató a telefon ki majd bekapcsolását kéri.

Márton György, a Nemzeti Hírközlési Hatóság szóvivője kérdésünkre elmondta, hogy a T-Mobile üzletszabályzata szerint a négy órán túlnyúló hálózati kimaradások esetén a szolgáltató kötbért köteles fizetni az érintett előfizetőknek. Azt azonban az NHH szakembere sem tudta megmondani, hogy a mostani részleges kimaradás után kaphatnak-e kártérítést a mobilszolgáltató ügyfelei.

A szolgáltató délutáni nyilatkozata szerint a hálózati hibából eredő kötelezettségeit megvizsgálta és arra a következtetésre jutott, hogy bár a szolgáltatás kiesése miatt kötbérfizetési kötelezettség nem áll fenn, de a kényelmetlenségre tekintettel tíz, hálózaton belül lebeszélhető percet biztosít díjmentesen minden előfizetője részére. Ennek módjáról később ad részletes tájékoztatást.

Az ügyfélszolgálaton már reggel óta azt javasolták, hogy a készüléket az ügyfelek kapcsolják ki és be, ezt erősítette most meg a hivatalos közlemény is. A furcsa javítási mód a Twittert használó mikroblogolók szerint működik, többeknek sikerült működőképessé tenni telefonjukat az újraindítás után, ugyanakkor több olvasónk szerint ez a módszer sem volt hatásos. Ugyancsak a twitterezőktől tudjuk, hogy az sms-ek működése is bizonytalan volt. Saját próbáink szerint egymásnak tudtak üzenni a T-Mobile előfizetők, az érintett hálózatból a másik két mobilszolgáltató felé is mentek a szöveges üzenetek, fordított irányban viszont nem, vagy csak jelentős késéssel működött az sms-szolgáltatás. Több forrás szerint az sms-küldés akadozása olyan kapcsolt szolgáltatásokban is zavart okozott, mint a banki belépőkódok kiszolgálása és a mobiltelefonos vásárlás, így a mobil parkolódíj-fizetés és az autópálya-matrica eladás.

Az [origo]-t kiadó Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt., egyúttal a T-Mobile tulajdonosa.