Kémrepülőgépeket hallgattak le az iraki felkelők

Vágólapra másolva!
Egyszerű, bárki által megvehető windowsos szoftverekkel rögzítették a Predator robotrepülőgépek adását az iraki felkelők, akik így el tudták kerülni az amerikai csapásokat - írja a Wall Street Journal.
Vágólapra másolva!

Az iraki felkelők több esetben befogták a távirányítású, pilóta nélküli kémrepülőgépek (vagy drónok) nem védett kommunikációs kapcsolatát - közölték névtelenséget kérő magas rangú védelmi és hírszerzési tisztviselők az újsággal. A síita harcosok többek közt az interneten akár 25,95 dollárért megvásárolható SkyGrabber programmal szerezték meg a drónok által közvetített adást.

Csak lehallgatni tudták a Predatort

Amerikai tisztviselők szerint arra nincs bizonyíték, hogy a felkelők valamilyen módon átvették volna a robotrepülők irányítását, vagy befolyásolni tudták volna azok útvonalát. Hozzátették ugyanakkor: a videokapcsolat levadászásával a lázadók előnyt szerezhettek, talán nem érték őket meglepetésként az amerikai katonai akciók, és képet szerezhettek arról, hogy az amerikai erők milyen utakat és épületeket tartanak megfigyelés alatt.

A Wall Street Journal szerint az ügy arról tanúskodik, hogy egy árnyék-kiberháború bontakozott ki az ázsiai amerikai katonai műveletek terén. A videoadás megszerzése nyomán fény derült az Afganisztánban és Pakisztánban is széles körben használt amerikai drónok sebezhetőségére; a felkelők egyszerű módszereket keresnek, hogy szembeszálljanak a legkorszerűbb fegyverekkel.

Az amerikai haderő nagy mértékben támaszkodik a pilóta nélküli gépekre, amelyek segítségével biztonságosan megfigyelés alatt tarthatja az ellenséges célpontokat olyan területeken, ahová politikai okokból vagy a túl nagy kockázat miatt nem lehet csapatokat küldeni.

Laptopon találtak felvételeket

A drónok lehallgatására akkor derült fény, amikor amerikai csapatok kezébe került egy síita harcos laptopja, amelyen fájlokat találtak robotrepülők elfogott videoanyagával. Idén nyáron ismét ilyen anyagokra bukkantak lázadók laptopjain, amiből egyes amerikai vezetők azt a következtetést vonták le, hogy az Irán által pénzelt és kiképzett csoportok rendszeresen elfogják a drónok adását. Hasonló hírek érkeztek Afganisztánból is.

A név nélküli tisztviselők közölték: a Pentagon már dolgozik azon, hogy az Irakban, Afganisztánban és Pakisztánban használt összes robotrepülő videoadását titkosítsák. Az ügy azért is sürgető, mert az ellenséges erők által használt technikát be lehet vetni a világ más pontjain, például Pakisztánban, Jemenben vagy Szomáliában is az amerikai gépek ellen.

A SkyGrabber, a lehallgatással kapcsolatban említett egyetlen konkrét szoftver az orosz SkySoftware cég terméke. Andrej Szolonyikov, a vállalat egyik szoftverfejlesztője azt mondta, nem tudta, hogy a programot - amelyet internetes zenei és videotartalmak, fotók és programok lehalászására fejlesztettek ki - katonai célra, a drónok ellen is fel lehet használni.