Óriási warezszájtot kapcsoltak le a görögök

Vágólapra másolva!
A görög rendőrség lekapcsolta az ország legnagyobb warezoldalát, amelynek mintegy 850 ezer tagja volt. Az oldalról filmet, zenét és videojátékokat is le lehetett tölteni illegálisan.
Vágólapra másolva!

A www.gamato.info oldal a görög hatóságok szerint 850 ezer regisztrált felhasználóval bírt, de a szájtot naponta 16 millióan keresték fel. Az oldal működtetői ellen egy helyi jogvédő szervezet feljelentése nyomán kezdtek nyomozni, s eddig hat embert tartóztattak le többek közt Athénben, Thessalonikiben és más városokban.

A görög rendőrök 27 merevlemezt, öt laptopot, és hatszáz CD-t foglaltak le a házkutatások során - számolt be az AFP. A vizsgálódásba az Interpolt is bevonták, mivel ketten a szájt gazdái közül külföldön élnek, további öt ember szerepét pedig jelenleg is vizsgálják. Görögország a szerzőijog-sértések számának vonatkozásában Bulgária és Románia mögött a harmadik helyen áll a helyi rendőrség közlése szerint.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!