Panaszkodnak a Nexus One tulajdonosok

Vágólapra másolva!
Számos vásárló elégedetlen a Google-tól vásárolt Nexus One okostelefon terméktámogatásával, a keresőcég ugyanis csak e-mailen és egy fórumon keresztül nyújt segítséget az ügyfeleknek, ügyfélszolgálati telefonszámot nem működtet.
Vágólapra másolva!

A BBC beszámolója szerint a január elején, egyelőre Amerikában piacra dobott készülék esetében a megfelelő terméktámogatás biztosítása jelent problémát. Sokan ugyanis problémásnak tartják, hogy a hagyományos mobiltársaságokkal ellentétben a Google-t nem lehet személyesen felkeresni, sem pedig felhívni, a terméktámogatás csupán e-mailben érhető el, illetve egy online fórum áll rendelkezésre a tájékozódásra. A felhasználók szerint "aki ötszáz dollárt, azaz mintegy százezer forintot fizetett egy ilyen készülékért, annak kijárna egy ügyfélszolgálati szám".

Fórumon és e-mailben érdeklődnek

Ez utóbbin a legtöbben többek közt arról érdeklődnek, hogy az amerikai T-Mobile meglévő ügyfelei milyen feltételekkel vehetik meg a készüléket, a 180 dolláros akciós ár ugyanis csak új előfizetőkre vonatkozik. Sokan arról próbálnak a fórumon információt szerezni, hogy miért nem érkezett meg már megrendelt készülékük, annak kiszállítására várhatóan mikor kerül majd sor. Ezen kívül sokan próbálnak információhoz jutni a helyi 3G hálózatok használatával kapcsolatos problémákban, másoknak pedig a Google-fiókjuk használata közben merültek fel nehézségeik.

Azt mondják, lassan reagál a Google

Számos ügyfél amiatt háborodott fel, hogy a Google munkatársai túl lassan válaszolnak a cégnek küldött e-mailekre, egy válaszüzenetre egy-két napot is kellhet várni, a keresőcég munkatársai pedig a fórumos kérdéseknek is csak töredékére adtak választ. Ráadásul hiába fordulnak a T-Mobile USA, vagy a készüléket gyártó HTC céghez, a Nexus One-nal kapcsolatba hozható társaságok egymás közt passzolgatják az ügyfeleket egyes fórumozók szerint - írja a BBC. A Google szóvivője a problémák felvetésére azt nyilatkozta a BBC munkatársának, hogy partnereivel közösen együttműködve dolgoznak a terméktámogatás elérhetőségeinek kibővítésén, a Nexus One-nal bevezetett értékesítési modell azonban teljesen új, ezért még dolgozniuk kell annak tökéletesítésén.