A haiti földrengés a Google Földben is

Vágólapra másolva!
A Google ingyenes, virtuális földgömbszoftveréhez letölthető az a friss műholdkép, amelyen megtekinthető a Haitit sújtó földrengés pusztítása. A friss műholdképek publikálásával a mentési munkálatokat végzőket is segíti a keresőcég.
Vágólapra másolva!

A számos halálos áldozatot követelő, hetes erősségű földrengés pusztítását ábrázoló, néhány nappal ezelőtt készült műholdkép letöltési linkjét a Google Föld hivatalos blogján közölték. A KML kiterjesztésű fájlt, amely Haitiról január 12-én készített két műholdképet tartalmaz, többféleképpen meg lehet tekinteni.

Aki nem akar semmit letölteni, annak a Google Térkép ezen oldalát kell felkeresnie, míg ha valaki letölti a KML állományt, azt a Google Föld programmal még látványosabb módon, 3D-ben mozogva is át lehet böngészni. Emellett a böngészőkhöz telepíteni lehet a Google Föld bővítményt is, ennek birtokában browserből közvetlenül is elérhető a háromdimenziós nézet ezen a linken.

Forrás: [origo]
Az elnöki palota a földrengés előtt és utána

A Google szerverén publikált KML fájl automatikusan az elérhető legfrissebb műholdképes tartalmakat tölti be a Google Föld programba, be és kikapcsolni pedig a szoftver baloldalán lévő oszlopos menüben lehet úgy, hogy elvesszük a pipát a Haiti Earthquake felirat elől.

Hasonló módszerrel lehet megtekinteni az ezen a linknek elérhető műholdképet, amely a Katrina-hurrikán 2005-ös pusztítását, míg a Mianmart 2008-ban sújtó ciklon által okozott károkat ebben a fájlban lehet megszemlélni.