Kólával működő mobil

Vágólapra másolva!
Egy kínai fejlesztő Nokia mobilját úgy alakította át, hogy az kólából, vagy más cukros üdítőitalból képes kinyerni a működéséhez szükséges energiát.
Vágólapra másolva!

Daizi Zheng, a Londonban élő kínai fejlesztő elmondása szerint a cukros folyadék üzemanyagcellakként funkcionál a készülékben, amelyben enzimeket használ katalizátorként arra, hogy a szénhidrátokból elektromosságot generáljon.

Zheng elmondása szerint a megoldásban komoly lehetőség rejlik, mivel ezzel a módszerrel a készülék órákon át működőképes, használata során pedig mindössze vizet és szén-dioxidot termel, a "kóla-akkunak" pedig minden komponense lebomlik biológiailag, ha kidobják, ellentétben a jelenleg elterjedt lítium-fémhidrid akkumulátorokkal. Ráadásul az új megoldással három-négyszeresre lehet bővíteni az akkumulátoros üzemidőt - nyilatkozta Zheng a Physorg.com-nak.

Bár a kínai kutató a Nokia számára készítette el a készüléket, azt egyelőre nem tudni, mik a finn cég tervei a folyadékhajtású mobiltelefonnal. A megoldásról a fejlesztő honlapján további képeket lehet megtekinteni.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]