Gombnyomásra változik át az új Firefox

Vágólapra másolva!
Gombnyomásra lehet megváltoztatni a  3.6-os Firefox külsejét, amely már akkor is jelez, ha elavult bővítményt talál a gépen. Az új verzió már letölthető, de aki sok plugint használ, annak csak később érdemes telepítenie.
Vágólapra másolva!


A 3.6-os Firefox újdonságait a készítők által publikált rövid videón lehet áttekinteni a legszórakoztatóbb módon. Egy átlagos internetező számára a leginkább számottevő újítás a Personas bevezetése lesz: ezt eddig külön bővítményként lehetett elérni, és gyakorlatilag azt teszi lehetővé, hogy a browser külsejét a Getpersonas.com-on publikált bőrökkel egy kattintással le lehessen cserélni egy újra - csakúgy, mint a Google Chrome-ban. Kevésbé látványos, de talán fontosabb újdonság a program sebességének, az oldalak megjelenítési idejének számottevő javulása - ezt ugyan minden új verziónál el szokták mondani, most azonban független elemzők is megerősítik a gyorsulás tényét.

Bár a jelenlegi verzió is képes saját maga frissítésére, és letölti elérhető legújabb kiadásait, illetve bizonyos időközönként friss verziókat is keres a bővítményeiből, ezentúl akkor is figyelmeztetni fog, ha egy plugin elavult, ez ugyanis mostanság már komoly biztonsági kockázatot jelent. Ezen kívül a fejlesztési napló szerint stabilabbá tették az új Firefoxot, így a külsős fejlesztők moduljai is jóval kevesebb összeomlást ígérnek, a böngésző reakcióideje és indulása fürgébb lett.

Továbbfejlesztették még a webes űrlapkitöltő funkciót, illetve a legújabb verzió már támogatja a HTML 5 technológia által biztosított, kevésbé erőforrásigényes hang- és videolejátszási funkciókat is, bár ezeknek inkább a szabvány szélesebb körű elterjedését követően lesz jól érzékelhető jelentőségük - az újítások teljes listáját itt lehet elolvasni. A Firefoxot használók a legegyszerűbben úgy tudnak frissíteni a 3.6-os verzióra, hogy rákattintanak a Súgó menü Frissítés pontjára, de a program amely a Szoftverbázisról is letölthető.

http://www.youtube.com/v/04Q9tuSaCYA&hl=en_US&fs=1&
Innen tudja letölteni az új Firefoxot

Mint minden új Firefox-kiadás esetében, ezúttal is sok meglévő bővítmény inkompatibilis a 3.6-os verzióval, ezek az új változatot telepítve használhatatlanná válnak (ilyen például a Sztaki szótár környezeti menüje). A pluginek fejlesztői általában néhány nap alatt szoktak elkészülni az új, kompatibilis változatokkal, ezért akik a lehető legkevesebb nyűggel akarnak átállni, érdemes várniuk az installálással egy kicsit.