Közös mobilplatformot hoz létre az Intel és a Nokia

Vágólapra másolva!
A finn mobilcég és az amerikai chipgyártó egyaránt rendelkezett saját, linuxos alapú mobilos operációs rendszerrel, amelyeket most MeeGo néven egyesítenek.
Vágólapra másolva!

Az új, közös szoftverplatform leváltja az eddig külön utakon járó Nokia Maemót, amelyet a cég internet tabletjeire fejlesztett ki és az N900-as okosmobilt is működteti, és az Intel Moblin nevű, néhány netbookon és okostelefonon már megjelent operációs rendszerét - jelentette be a két cég a barcelonai Mobile World Congress szakkiállításon. A MeeGo nem csak telefonok, hanem tévékészülékek, netbookok, autós navigációs és multimédiás rendszerek működtetésére is jó lesz, és a BBC szerint nem csak Intel processzorral ellátott készülékeken, hanem változatos architektúrákon működik majd.

Erre már csak azért is szükség lehet, mert a mobiliparban a legtöbb gyártó a brit ARM chipjeit használja, nem pedig az Intel termékeit. A Forrester Research egyik szakértője szerint az együttműködés révén a MeeGo sikeresen veheti fel a versenyt az iPhone OS-sel, az Androiddal, vagy akár a netbookokon is használt Ubuntuval.

Forrás: [origo]
Legutóbb az N900-as jelent meg Maemóval

Az új operációs rendszer bemutatásával a Nokia nem szeretne véget vetni a Symbian történetének, amelye az eddigi legsikeresebb okostelefon-platform 330 millió eladott példánnyal. Kai Oistamo, a cég alelnöke Barcelonában elmondta: a két szoftver egymás mellett él majd tovább, noha a prémium kategóriás telefonokra valószínűleg inkább MeeGo kerül majd.

A Symbian nyílt forráskódú változatát szintén a szakvásáron mutatta be a telefongyártó, amely a továbbiakban ingyen adja a Symbian^3 nevű rendszert, de a fizetős szoftverek árusításából továbbra is szeretne pénzt keresni rajta.