Feliratozza a Google a YouTube videóit

Vágólapra másolva!
Hangfelismerő program segítségével feliratozza a Google a YouTube megosztón található videókat. A feliratok a hallássérültek és a nyelvtanulók megsegítése mellett a videók kereshetőségét is javítják.
Vágólapra másolva!

A feliratozás két lépésben történik: először a Google szövegfelismerője megy végig a szövegen, később a videók tulajdonosai is belenyúlhatnak a szövegbe, hogy kijavítgassák a program által vétett hibákat. A hangfelismerő tavaly november óta működik, ám eddig csak néhány tudományos ismeretterjesztő csatornán tesztelték.

http://www.youtube.com/v/QRS8MkLhQmM&hl=en_US&fs=1&
Beillesztett videókkal is működik a rendszer

A szövegfelismerő nem képes csodákra, a Google hanggal is vezérelhető mobilos alkalmazásaiban is megtalálható technológia csak a nagyon tiszta, jó minőségű hangból tud pontos feliratot készíteni. A Register szerint az olyan tisztán elmondott, jól rögzített felvételekből, mint Barack Obama heti rendszerességgel feltöltött értékelő beszédei, remek minőségben kerülnek átírásra. A kamerába hadart mondatokat tartalmazó zajos felvételeken azonban utólag kell majd javítgatni kézzel.

A szöveg átírásának kérése felkerült az adminisztrációs oldalra is. A különösen fontosnak ítélt videók feliratozását itt tudják megsürgetni a tulajdonosok. Az átírás így sem lesz azonnali, a Google szerint pár napot várni kell a teljes szöveg elkészültére. A szövegfelismerő modul egyelőre csak az angol nyelvvel boldogul, a tervek szerint azonban a cég további nyelvekkel is bővíti majd a szoftvert.