Így lövöldözünk 2010-ben

Vágólapra másolva!
A San Francisco-i játékfejlesztői konferencián, a GDC-n az új technológiák mellett az egymásra licitáló kiadók és stúdiók játékai voltak a főszereplők. Az Activision újra megpróbálja letaszítani trónjáról a Grand Theft Auto-sorozatot, az akciódús szerepjátékok igyekeznek megérteni saját rajongóikat, a Crytek és az Epic közt zajló harc pedig most már nem csupán a legjobb játékmotor címéért folyik.
Vágólapra másolva!

Bár a lövöldözős játékok piaca beállt, ha egy Call of Duty játék jön ki, akkor fél éven belül senki nem rúghat labdába a területen - szerencsére nem minden játékstílus merevedett meg ennyire. A San Francisco-i fejlesztői konferencián kiderült, hogy a nyílt világban játszódó bűnözős játékok, az akcióban is bővelkedő szerepjátékok, és a játékmotorok piacán is nagy párharcok várhatóak 2010-ben.

Első menet: Mafia II és True Crime

A szabadon bejárható területekre épülő, úgynevezett sandbox jellegű játékok királya jelenleg a Grand Theft Auto IV. Az eddigi erőtlen próbálkozások után nem csupán a GTA-sorozat mögött álló Rockstar kísérli meg - például a Red Dead Redemption, illetve az L.A. Noire című játékokkal - magasabbra tenni a lécet, de a nagyobb kiadók többsége is megpróbál minél nagyobb szeletet kihasítani a több milliárd dolláros bevételt jelentő tortából. A stílust forradalmasító Grand Theft Auto III premierje után pár hónappal megjelent Mafia számít a másik alapműnek, aminek folytatása több halasztás után idén szinte biztosan megjelenik. Az első rész már technikailag, és a történetet tekintve is nagyon közel járt a GTA III-hoz, a Keresztapa-filmek hangulatát, és a szabad játékmenetet ötvöző cím még nyolc évvel a megjelenése után is kötelező darab a stílus rajongóinak. A folytatás érdekessége, hogy a történet az 1940-es években kezdődik, de a játék egy pontján tíz éves ugrás következik be, a főhős az 50-es években lesz kénytelen újrakezdeni a bűnözői karriert, amit egyébként a városban megjelenő különböző nemzetiségű bandák is megnehezítenek majd. A jelenlegi tervek szerint a folytatás megjelenése az év végi hajrá során esedékes PC-n, PlayStation 3-mon és Xbox 360-on.

http://www.gametrailers.com/remote_wrap.php?umid=341567

Mafia 2 előzetes

Az Activision kétszer már befürdött a True Crime címmel, de nem adják fel, a bűnüldözésre felesküdött gamerek Los Angeles és New York után Hong Kong utcáit koptathatják az új, mindenféle alcímet nélkülöző epizódban. A fejlesztők több mint 27 ezer képet készítettek Hong Kongban, és minden létező trükköt bevetnek a város lehető legrealisztikusabb ábrázolásának érdekében. Az első két rész alapszituációját megcsavarják, a főhős most a helyi alvilágba beépülő rendőr bőrébe bújik. A helyzet érdekessége, hogy bár a játékosnak a gengszterektől kapott megbízatásokat kell elvégeznie, de eközben vigyáznia kell arra is, hogy a törvényt csak a lehető legkevésbé szegje meg. A küldetések, feladatok akkor válnak elérhetővé, ha a játékosnak már sikerült nevet szereznie a bűnözői körökben, és minden egyes lépés hatással lesz a gamer folyamatosan változó megítélésére. A fegyvereken kívül természetesen a harcművészetek számtalan trükkjét is be lehet majd vetni, a fejlesztők minden eddiginél élvezetesebb közelharcokat ígérnek. Megjelenés valamikor az őszi-téli szezon környékén, a Mafia II-höz hasonlóan minden fontos platformon.

http://www.gametrailers.com/remote_wrap.php?mid=62927

True Crime interjú és előzetes (angolul)

Várható nyertes: a Take 2 és a Mafia II. Jófiúnak lenni kevésbé szórakoztató, még akkor is, ha némi rosszalkodással dobják fel a játékmenetet. Ráadásul a Mafia 2 minden apró eleme kidolgozottabb, izgalmasabb, érdekesebb.

Második menet: Fable III és Deus Ex: Human Revolution

A játékmenet kiegyensúlyozása komoly feladat, néha a legnagyobbaknak sem sikerül eltalálni, milyen összetevők teszik majd igazán sikeressé az új játékot. Teljesen külön kategóriába tartozik a Fable és Deus Ex sorozatok harmadik epizódja, de a fejlesztők hasonló problémákkal szembesültek: el kell találják, hogy a szerepjáték elemek milyen mélységben hassanak a játékmenetre. Míg a Fable sorozat második részében a kívánatosnál több szerepjátékos elem szerepelt, addig a Deus Ex folytatása sokkal egyszerűbbre sikerült az első epizódnál, és ez okozta a játék bukását.

Peter Molyneux, a Lionhead alapítója, illetve a Microsoft Game Studios kreatív igazgatója, hagyományosan a GDC egyik vezérszónoka, idén természetesen a Fable III-ról mesélt előadásában. A harmadik epizód kapcsán a kiadó ötmilliós eladott példányszámot célzott be, a cél eléréséhez változtatnak a megszokott arányokon, a szerepjáték elemeket kissé a háttérbe szorítják, a hangsúlyt inkább az akció-kaland elemekre fogják helyezni. A kezelőfelület, a karakterek szintlépése, és az irányítás is leegyszerűsített formában kerül a játékba, ami mellett a visszajelzések nyomán döntött a kiadó. Kiderült, hogy a játékosok 60%-a a Fable II képességeinek csak a felét használta ki, a többit vagy nem találták, vagy szükségtelennek ítélték. A játékmenet már az új koncepció miatt is teljesen más lesz, mint a sorozat eddigi részeiben, a főhős ugyanis a sorozat helyszínéül szolgáló Albion királyává, vagy királynőjévé válik, így nem csak a meseszerű kalandokra, hanem az uralkodói teendők gyakorlására is meglehetősen nagy hangsúly kerül. A szintlépés a követők számának növekedésében nyilvánul majd meg, és ahogy az öltözékek és tárgyak kiválasztásához, úgy a karakter fejlesztéséhez sem kell több száz képernyőt megnyitni. A morális döntések viszont nem tűnnek el, a gamerek jóságos, vagy gonosz királyként vezethetik népüket, a birodalom képe pedig az uralkodó döntéseinek hatását fogja tükrözni. A megjelenés az őszi szezon környékén várható, Xbox 360 platformon.

http://www.gametrailers.com/remote_wrap.php?mid=61842

Fable III

A Deus Ex folytatásról egyelőre kevés információt osztottak meg a fejlesztők, az azonban biztos, hogy a második rész bukása miatt teljesen új koncepcióra épül az egész sorozat előzményeit feldolgozó harmadik epizód. A szerepjáték és sci-fi elemekkel meghintett akciójáték története a kibernetika ugrásszerű fejlődésének kezdeteit mutatja be, a fejlesztők a cyberpunk és a reneszánsz elemeit ötvözik a látványvilág kialakításához, melyet végeredményben Shakespeare és a Szárnyas fejvadász találkozásaként definiáltak. Már a vizuális stílus kialakítása is hosszú éveket vett el a készítők életéből, a BioShock példáját hozták fel, amely alapvetően az egyedi látványvilággal, és történettel tudott leginkább kitűnni az átlagos shooterek közül. Arról, hogy pontosan hogyan adagolják majd a szerepjáték, illetve az akció elemeket, egyelőre nem árultak el többet, de vélhetően a Fable III-mal ellentétben nem feltétlenül az egyszerűsítés lesz a megoldás. A játékmenettel kapcsolatos konkrét információkat a júniusi E3 során árulják el, ahogy a megjelenés dátumára, és a célplatformokkal kapcsolatos tudnivalókra is akkor derül fény.

http://www.gametrailers.com/remote_wrap.php?mid=63060

Deus Ex: Human Revolution

Várható nyertes: Fable III. A sorozat egyre letisztultabb, maradandóbb élménnyel szolgált, ráadásul a folytatásban már a Microsoft új mozgásérzékelős technológiáját is használni fogják, ha nem is a teljes játékhoz, de kisebb minijátékokhoz biztosan.

Harmadik menet: Crysis 2 és Gears of War III

A játékmotorokat készítő stúdiók közül az Epic kapcsolt a leggyorsabban, a multiplatform fejlesztésre alkalmas Unreal Engine 3 lett a jelenlegi konzol, illetve PC-s generáció legnépszerűbb technológiája. A motort több tucat kiadó és fejlesztő vásárolta meg, és megszámlálhatatlan játékban használták fel, az UE3 dübörgött többek között olyan sikerjátékokban, mint a BioShock 2, a Batman: Arkham Asylum, vagy éppen a Mass Effect 2. Az Epic természetesen a saját játékainak fejlesztésénél is felhasználta a technológiát, többek között az Xbox 360 egyik legsikeresebbnek számító sorozatának, a Gears of War-nak a létrehozásánál is.

http://www.youtube.com/v/Pzts8tsKuHs&hl=en_US&fs=1&rel=0

Az Unreal Engine 3-mal iPhone-ra is lehet játékot fejleszteni

A Crytek ezzel szemben eddig csak PC-s játékokat fejlesztett, ennek megfelelően a CryENGINE 1 és 2 is csupán PC-s játékok fejlesztésére volt alkalmas. A tavalyi GDC során bejelentett CryENGINE 3 azonban már szintén multiplatform fejlesztésre alkalmas motor, és az elmúlt hónapokban már jó néhány külső fejlesztésű játék, főleg MMO készítését jelentették be. Az is kiderült, hogy a frankfurti központú csapat már dolgozik a Crysis-sorozat második, immáron minden fontosabb platformon megjelenő epizódján. Az idei GDC látogatói a két fejlesztőcsapat összecsapásának lehettek szemtanúi, a Crytek a CryENGINE 3 képességeit a Crysis 2 első játékrészleteivel, az Epic a továbbfejlesztett - és most már iPhone-os játékok fejlesztésére is alkalmas - UE3 motort egy dzsungelben játszódó jelenettel demonstrálta. A dolog pikantériája, hogy a dzsungeleket eddig legélethűbben a CryENGINE segítségével lehetett modellezni a játékokban.

http://www.youtube.com/v/6RK-2pohPeQ&hl=en_US&fs=1&rel=0

CryENGINE bemutató

Várható nyertes: az Epic és a Gears of War 3. A csapat sokkal nagyobb tapasztalatra tett szert a konzolos fejlesztésben, és a technológiájukat nem csupán a saját játékaikon dolgozva, de a megszámlálhatatlan külső fejlesztésből érkező visszajelzés alapján is tovább tudják csiszolni.

Tóth Tibor