Már nincs betiltva Izraelben az iPad

Vágólapra másolva!
Az Apple táblagépét azért nem lehetett bevinni Izraelbe, mert a helyi hírközlési hatóságok aggályai szerint az iPad megzavarhatta volna a wifi-hálózatokat. Mostanra kiderült, hogy erről nincs szó, így feloldották az eszköz bevitelének tilalmát.
Vágólapra másolva!

Az izraeli távközlési minisztérium nyilatkozatai szerint a tárca szakértői alapos technológiai vizsgálatnak vetették alá az Apple táblagépét, mielőtt engedélyezték volna annak bevitelét az országba. Az iPad importját korábban azért tiltották meg, mert aggályok merültek fel az eszköz vezeték nélküli funkcióival: a hatóságok gyanúja szerint interferálhatott volna más berendezésekkel, azaz megzavarhatta volna a wifis eszközök kommunikációját.

Az iPad betiltását az izraeli hatóságok nagyon komolyan vették, az országba Amerikából behozott példányokból tízet le is foglaltak a vámosok az ország nemzetközi repülőterén. A tiltás feloldása nyomán ezeket a készülékeket használatba vehetik megvásárlóik. Bár Izrael hírközlési szabályai nem térnek el gyökeresen például az európai országokétól, mégis csupán ebben az országban került sor a termék betiltására.

Azt az izraeli szaktárca is beismerte, hogy az eset pr-szempontból nem volt épp szerencsés, szóvivője azonban úgy véli, egy hét alatt elvégezték a szükséges vizsgálatokat, azaz legalább nagyon gyorsan reagáltak a problémára.