A fél internet megkapta a web Oscar-díját

Vágólapra másolva!
Többek közt a world wide web atyját, Vint Cerföt, a Twitter és a Tumblr közösségi oldalakat, a Foursquare mobiltelefonos közösségi helymegosztó és találkaszervező szájtot díjazták az idén a web Oscar-díjának számító Webbyvel. A hírességek kategóriájában Jim Carrey hivatalos honlapja és Lisa Kudrow webes filmsorozata részesült  az immár hetven különböző kategóriában kiosztott, ezért korábbi fényéből sokat vesztő elismerésben.
Vágólapra másolva!

Idén a tizennegyedik alkalommal osztották ki a Webby-díjakat: míg a díj életre keltésének évében, 1997-ben csupán tizenöt kategóriában hirdettek nyertest, addig 2010-ben már hetven kategóriában választottak nyertest - ráadásul mindegyikben közönségdíjast is hirdettek. Ez azonban szükségképpen nem csak az internet fejlődését, hanem a jutalmazottak listájának bizonyos szintű felhígulását is eredményezte, a győztesek közt ugyanis számos unalomig ismert webhely található, melyek listája bizony nem hozza úgy lázba a netezők többségét, mint - mondjuk - az Oscar-díj kiosztója, már az is fárasztó, hogy az ember az egérrel végiggörgesse a nyerteseket.

Az internet atyját és a neten aktív filmkritikust is díjazták

A webszájtok mellett az idén a world wide web atyjának tekintett Vint Cerföt életműdíjjal jutalmazták. A világháló egyik alapját képező TCP/IP protokoll és a működési infrastruktúra alapjainak kidolgozásában közreműködő szakember munkáját az internet segítségével megvalósított kereskedelmi, kommunikációs és szórakoztatóipari reformokért ismerték el.

Forrás: [origo]
Jim Carrey honlapja is Webbyt kapott

Egy másik speciális díjazott Roger Ebert amerikai filmkritikus és forgatókönyvíró, aki bár a pajzsmirigyrákkal folytatott küzdelemben elvesztette a beszédképességét, internetes blogján és az ugyancsak díjazott Twitteren továbbra is aktívan publikálja írásait, melynek az online újságírás színvonalát magasabb szintre emelő minőségét ismerték el az év internetes emberének járó díjjal - áll az indoklásban.

Jim Carrey-t és Lisa Kudrow-t is díjazták

Az online film és videók kategóriájában Lisa Kudrow amerikai filmszínésznőt a kizárólag interneten terjesztett Web Therapy című sorozatáért részesítették elismerésben, rajta kívül még Jim Carrey szürreális kinézetű hivatalos honlapja volt méltó a díjra. A webes dokumentumfilmes tartalmak közül David Lynch Interview Project-jét díjazták még Webbyvel, illetve az idehaza is viszonylag ismert Colbert Nation-t is jutalmazták.

Meglepő módon például olyan oldalak is részesültek a web Oscarjában, mint a Toyota promóciós oldala és a Porsche Panamera termékoldala, amelyek bár igényes kivitelűek, ennyire egyedinek azért nem mondhatók. A számtalan díjazott oldal jelentős része igazából nem túl érdekes vagy nagyon ismert szájt, ezért csak a legérdekesebbek közül válogattunk ki néhányat.

Kattintásra érdemes oldalak

Az érdekes tartalmakra vágyóknak a nyertes honlapok közül érdemes még a Life magazin látványos képtárát, illetve a National Geographic egyedülálló fotógyűjteményét végigböngészniük. Ajánlott még a webes tartalmak felfedezőinek játszótereként funkcionáló, rovatunk és a szerkesztőség más tagjai által is használt Tumblr közösségi szájtot felkeresniük.

Bár díjazták, Magyarországról nem vagy csak fizetős VPN-szolgáltatásokkal való trükközéssel tekinthetők meg a Hulu.com amerikai videós szájt tartalmai, melyen rövid reklámokért cserébe teljesen ingyen lehet teljes sorozatepizódokat megtekinteni. Ugyanez igaz egyébként a Pandora internetrádió szolgáltatásaira is.

Forrás: [origo]
Pazar fotótárat nézegethet a National Geographic honlapján

Az angolul értőknek ajánlott olvasmány a 1000 Awesome Things című blog, amelyen teljesen extrém ötleteket találhatunk a fölös szabadidő igazából nem feltétlenül hasznos, de nem mindennapi eltöltéséhez. Ugyancsak nem árt a nyelvtudás az érdekfeszítő előadásoknak helyt adó TED konferencia videóinak megtekintéséhez, a WeChooseTheMoon.org-on viszont bárki átélheti a negyven évvel ezelőtti holdraszállás csaknem minden egyes pillanatát eredeti hang- és videofelvételeken és fotókon keresztül, igen látványos módon.

.A Szezám utca hivatalos honlapján játékok és videók várják a gyerekeket az ismert bábfigurák szereplésével, de díjat kapott a gyakorlatilag minden facebookos által ismert FarmVille is. Ha egy film vagy videojáték előtt töltenének el pár órát, az ismertetők értékeléseit kiegyensúlyozottan összegző Metacriticet érdemes felkeresni, a sürgősen kárörvendeni vágyóknak pedig a ráfázós videókat és képeket felvonultató Failblogot kell mihamarabb lekattintaniuk.