Már kétszázezerért is vehetünk majd álombillentyűzetet

Vágólapra másolva!
Hamarosan alig több mint kétszázezer forintért is vehet magának apró képernyőkkel ellátott gombokból álló billentyűzetet az Art Lebedev stúdiótól, ami bármilyen billentyűzetkiosztást vagy játékhoz való kezelőeszközöket meg tud jeleníteni: olcsóbb változat is készül az Optimus Maximusból.
Vágólapra másolva!

Az Optimus Popilaris nevű eszközt koncepcióként először 2008-ban mutatta be az orosz designcég, most csak leporolták a tervet, és bejelentették, hogy el is készítik. A cég az Optimus Maximus nevű billentyűzettel vonult be a kütyütörténelembe, amelyik az OLED-es kijelzővel felszerelt gombjain képes bármilyen billentyűzetkiosztást vagy színes ikonokat megjeleníteni.

Forrás: Art Lebedev
Ilyen lesz a Popularis

A Maximus azonban sokáig szintén csak koncepció szintjén létezett, és a gyártó továbbra is csak ígérgeti az 1500 dolláros (körülbelül 326 ezer forint) eszközt, ami váhatóan ez év végén már tényleg a boltokba kerül. Az Optimus Popularis ennek az olcsóbb változata lesz, ezer dollár (217 ezer forint) körüli áron.

A Popularis majdnem ugyanolyan szép, mint a Maximus, és nagyjából ugyanazt tudja, viszont OLED nélkül, ezért lehet olcsóbban, és csak 2011-től: a cég ugyanis akkora ígéri a megjelenést, ami persze még csúszhat.