Vágólapra másolva!
Távirányítós Bittorrent-letöltő, varázsecseteket felvonultató ingyenes rajzprogram, egy újabb gyors, nagy tudású PDF-olvasó, illetve egy látványos közösségi képernyővédő várja olvasóinkat e heti letöltésajánlónkban.
Vágólapra másolva!

Tudjuk, hogy ez már a sokadik PDF-olvasó szoftver, amit olvasóink figyelmébe ajánlunk, mégsem hagytuk ki e heti kínálatunkból a Nitro PDF-et. Manapság az egykor egyeduralkodó Adobe Readernek számos riválisa van, amelyek működésük sebességében is felülmúlják az "eredeti" alkalmazást, ráadásul sok esetben biztonságosabban is használhatók, mivel a legtöbb kártevő azt támadja. Az ilyen jellegű kockázatok megakadályozása végett ebben a programban akár teljesen le lehet korlátozni az internetes funkciókat.

A Nitro PDF egyik erőssége, hogy dokumentumok konvertálására is használható, mintegy háromszáz különböző fajta fájlt lehet vele PDF-fé alakítani, de ez utóbbi típusú dokumentumokból is le lehet menteni a szöveges tartalmakat, képeket a programmal (ha ez nincs letiltva szándékosan a fájlban). Többféle oldalnézetet lehet választani benne, emellett akár jegyzeteket is be tud illeszteni a PDF fájlokba (noha ezek szerkesztésére olvasószoftver lévén nem alkalmas). Az alkalmazás lehetővé teszi a PDF-ben készült e-kérdőívek kitöltését és lementését is.

UTorrent Falcon Beta

Forrás: [origo]
Az ingyenes Bittorrent-kliensprogram letöltése (400 kilobájt, béta verzió)

Egyelőre még nem végleges, csupán béta tesztverzióban érhető el a legújabb uTorrent kliens, ez azonban egy érdekes újítást tartalmaz, a távirányítható használatot. Ez lehetővé teszi, hogy az otthon bekapcsolt PC-n - amelyen el van indítva a torrentkliens - a távolból, például munkahelyről letöltéseket indítsunk el. Ehhez mindössze annyi a teendő, hogy a Beállítások menü Web pontjában tegyünk egy pipár az Enable uTorrent Web Remote Access felirat mellé, alatta pedig adjunk meg egy tetszés szerinti felhasználói nevet és egy jelszót.

Ezt követően az otthontól távol elég felkeresni a http://falcon.utorrent.com/ webcímet, begépelni az előző mondatban említett azonosítókat. A böngészőben megnyíló torrentkliensbe URL-ből, vagy a merevlemezről is fel lehet tölteni torrentfájlokat, amelyek azonban nem a helyi, hanem az otthoni PC-re töltődnek majd le.

Electric Sheep képernyővédő

Ez a szoftver nem mindennapi találmány, egy közösségi képernyőkímélő, amely mindig más és más absztrakt mintákat jelenít meg. Miután bekapcsolt, a program az Electric Sheep hálózatával lép kapcsolatba, ahonnan más PC-k által generált mintákat tölt le, s persze a saját maga mintáit is megosztja a közösséggel automatikusan. Garantáltan mindig teljesen egyedi látvány fogad mindenkit, aki ezt a képernyőkímélőt választja.

Forrás: [origo]
Az ingyenes rajzolóprogram letöltése (7,9 megabájt)

Ha nem undorral emlékszik vissza az általános iskolai rajzórákra, ezt az ingyenes szoftvert önnek találták ki! Ha igen, talán akkor is megtalálhatja a belül rejlő tehetséget. A MyPaintben ugyanis rengeteg különböző ecset várja, a virtuális vászonra rengeteg különféle módon lehet rajzolni: kiválasztható valódi tintát mímelő rajzeszköz, kréta, vízfesték, de olyan speciális minták is, mint a hajat, füvet, fát utánzó rajzecset. Noha egy ilyen jellegű szoftvert valóban hatékonyan csak digitalizáló táblával, esetleg érintőképernyőn keresztül lehet használni, a hagyományos egérrel rendelkezőknek is érdemes kipróbálniuk, mivel egy jó másfél órára az ecsetekkel való babrálás is leköt bárkit.