A japánokat sem hozta lázba a 3D-tévé

Vágólapra másolva!
Még a technológiailag fejlett Japánban sem keltette fel az emberek érdeklődését a térhatású tévézés, felmérések szerint a lakosok közel 70 százaléka nem tervezi 3D-képes készülék beszerzését.
Vágólapra másolva!

A Reuters híre szerint a legtöbb embert az téríti el a vásárlástól, hogy a 3D-s tévék térhatású képének élvezéséhez külön szemüveget kell viselni. A másik legnagyobb ellenérv az egyelőre magas ár, illetve az elérhető tartalmak hiánya.

A Kakaku nevű árukereső szájt által végzett kutatás szerint a felhasználók csupán 31,2 százaléka nyilatkozott úgy, hogy érdeklik a 3D-s tévék, és tervezik ezek beszerzését. A felmérés készítői szerint a tévégyártók által remélt népszerűség, és a potenciális vásárlók érdeklődésének mértéke közel sem mondható azonosnak.