Csak azért, mert HD, nem biztos, hogy jó

Nagyfelbontású videokamera 33 ezer forintért? A Toshiba legolcsóbb digitális kamkordere csupán ennyibe kerül, két nagyobb társa sem drágább 50-60 ezer forintnál. De vajon a nagyfelbontású képérzékelő garancia-e a remek képminőségre? Cikkünkből megtudhatja, megéri-e filléres HD-kamerára költeni.

Ma már szinte kizárólag HD felbontású tévéket lehet megvenni a boltokban, így logikus, hogy a nyaralós videókat is nagy felbontásban szeretnénk élvezni. Ahogy a tévék esetében, úgy a kompakt digitális fényképezőgépek és videokamerák (kamkorderek) dobozán is egyre több esetben virít a HD felirat.

A HD nem garancia a minőségre

Ám a nagy felbontás önmagában nem több reklámszlogennél: csak annyit jelent, hogy a lencsék által vetített képet egy sok képpontból álló érzékelő rögzíti. A mennyiség önmagában még rossz is lehet, mert ha azonos érzékelőméretre több képpontot zsúfolunk, egy érzékelőpont mérete kisebb, ami a technológiából következően rosszabb, pontatlanabb képérzékelést eredményez. Márpedig a kisebb vagy olcsóbb modelleket többnyire kis méretű, és kevésbé modern képérzékelővel szerelik fel, amelyek nagy felbontásuk ellenére torz színekben, képhibákban, képzajban bővelkedő képeket rögzíthetnek.

Mindkét felvétel full HD-s videóból van, de a felső részletgazdagabb

Nem mindegy, milyen az optika

A felbontásnál fontosabb az optika minősége: a minél nagyobb fényerő teszi lehetővé a kevesebb (például délutáni) fényben való filmezést, a lencsék anyaga, csiszolásának precizitása pedig a kép geometriai tökéletességéért, a pontos színvisszaadásért felel. Ez nagyjából azt jelenti, hogy egy gyengébb minőségű optikával csak tökéletes fényviszonyok közt, szikrázó napsütésben érdemes filmeznünk, míg egy jó minőségűvel belső terekben vagy este is elfogadható videót lehet rögzíteni.

Nagyon fontos emellett az élességállítás módja, a fókuszrendszer hatékonysága: ez a legtöbb, nagyközönségnek szánt kamerán automatikusan működik, lehetővé téve, hogy kézzel való állítgatás nélkül mindig az éppen filmezett téma legyen éles, míg - mondjuk - a háttér elmosódott. Az akciós készülékekből még ezt is kispórolják olykor, a legolcsóbb Toshiba kamerán például csak egy a közeli és végtelen mód közötti váltókapcsoló áll rendelkezésre. Az olcsóbb készülékeken általában az autofókusz is kevésbé hatékony, ami a videokamerák esetében komoly gond: míg a fotózásnál a kép rögzítése előtt állítunk élességet, így a képre már csak a legjobban beállított állapot kerül, addig a mozgóképen a néző is kénytelen végignézni a fókuszkeresés folyamatát.

Hogy ne remegjen a kép

A legolcsóbb felvevőket csupán digitális zoommal szerelik fel, ami tulajdonképpen nem más, mint a kép közepének kivágása, és matematikai algoritmusokkal való felnagyítása. Ez a módszer minőségromlás nélküli nagyítást és a homályból előbukkanó képrészleteket csak a Helyszínelők mesevilágában eredményez, arról nem is beszélve, hogy az optikai zoom nem csak közelíti a témát, hanem a látószöget, a kép perspektiváját is változtatja - a digitális zoom erre sem képes.

Tesztalanyaink: olcsó és drága digitális kamerák

Az optikai zoom már jelentős minőségromlás nélkül hozza közelebb a távoli témákat, viszont kezünk remegését is felnagyítja, így nagyobb zoomnál fontos, hogy a kamerát képstabilizátorral is felszereljék. Az olcsóbb kamerákat csupán digitális algoritmust használó stabilizátorral kapjuk, aminél nagyságrendekkel hatékonyabb a képérzékelőt (vagy az egyik lencsét) az elmozdulások függvényében megfelelő ellenirányba mozgató, mechanikai megoldás.

Az elméleti hátteret áttekintve tehát arra juthatunk, az olcsó kamera, legyen bármekkora felbontású is a képérzékelője, valószínűleg komoly kompromisszumokra kényszeríti vevőjét. Ennek jártunk utána, amikor néhány igazán alacsony árú modellt hasonlítottunk össze komolyabb, ám drágább vetélytársaival.