Egyre több kamaszt zsarolnak szexképeivel

Vágólapra másolva!
Riasztóan nő az interneten szexuális zsarolás áldozatává vált kamaszok száma az Egyesült Államokban - figyelmeztettek egy indianapolisi eset kapcsán a helyi hatóságok.
Vágólapra másolva!

Korábban három tinédzser korú amerikai lány egy internetes csevegőszobában fedte fel kebleit a webkamerán keresztül. Egy héttel később egyikükhöz, egy 17 esztendős lányhoz fenyegető emailek kezdtek érkezni. Egy ismeretlen azzal zsarolta, hogy szétküldi a képet a lány MySpace-es ismerőseinek, ha nem küld magáról több erotikus képet és videót. A kamasz legalább kétszer teljesítette a követelést. A rendőrség és a szövetségi hatóságok a lány anyjának bejelentése nyomán leleplezték a zsarolót, aki egy tizenkilenc éves marylandi fiatalember volt.

A júniusban letartóztatott férfi kihallgatása során bevallotta, hogy összesen tíz alkalommal zsarolt meg 17-18 éves korú lányokat hasonlóképpen. A hatóságok hangsúlyozták, hogy nem létezik magánélet az interneten, és ha valamilyen diszkrét dolog egyszer a hálóra kerül, azt virtuálisan már lehetetlen visszaszerezni.

Egy meztelen fotó, amelyet a tinédzser a barátjának küld, könnyen a nyilvános tartalmak közé kerülhet. A szakértők arra is felhívták a figyelmet, hogy a kamaszok különösen sebezhetőek, mivel szégyenlősek, és félnek segítséget kérni. Így aztán könnyű prédák a zsarolók számára, hiszen bármit megtennének, hogy visszaszerezzék a kellemetlen képet.

Az amerikai szakzsargonban - a sexual extortion (szexuális zsarolás) összevonásával - "sextortion" néven emlegetik az ilyen bűncselekményeket. Az esetek számát egyelőre nem becsülték fel, de az illetékesek szerint az utóbbi időben tucatnyi államban számos ilyen bűncselekményt derítettek fel.

Áprilisban Alabamában ítéltek 18 évi börtönre egy 24 éves férfit, aki 50 alabamai, pennysylvaniai és missouri fiatal nőt zsarolt meztelen képeivel a Facebook és a MySpace közösségi oldalakon. Wisconsinban a 18 esztendős Anthony Stanclt büntették 15 év börtönnel, aki lányként mutatkozott be a Facebookon, és középiskolás fiúkat vett rá, hogy meztelen fotókat küldjenek neki, majd megzsarolta őket. Júniusban egy 31 éves kaliforniai férfit tartóztattak le, aki több mint kétszáz gépet hackelt meg, és az azokon talált meztelen képeket szintén zsarolásra használta. Áldozatai közül 44-en fiatalkorúak voltak.