Körkép: laptop, mobil, fényképezőgép a gyereknek

Vágólapra másolva!
A szeptemberrel érkezik az üzletekbe a tanévkezdő akciók reklámdömpingje is, s a leárazás nem csak az írószerekre, hanem egyebek mellett a digitális alapeszközökre is vonatkozik. A saját számítógép, mobiltelefon, esetleg digitális fényképezőgép beszerzése nincs az iskola indulásához kötve, de érdemes kihasználni a karácsony előtti utolsó nagyobb akciót. Utánanéztük, mit s mennyiért lehet megvenni a gyereknek, hogy a digitális írástudás felé vezető úton ne az alapeszközök hiánya jelentse az akadályt.
Vágólapra másolva!

Abban ugyan még sem a szülők, sem a szakértők nem értenek egyet, hogy hány éves kortól érdemes a gyereknek mobiltelefont vásárolni, saját elképzeléseink szerint ennek akkor van értelme, ha a gyerek már egyedül közlekedik a suliba. Természetesen más jellegű telefont érdemes vásárolni egy általános iskolásnak, mint egy érettségire készülő középiskolásnak: előbbinek szerintünk egy leejtést viszonylag jól toleráló, olcsó alapmodell a jó vétel, lehetőleg feltöltőkártyás konstrukcióban, így ugyanis akkor sem kell a készülék részleteit tovább fizetni, ha az esetleg elveszne.

Kisiskolásnak olcsó mobiltelefont

Akár mp3-lejátszásra képes, kisfelbontású digitális kamerával szerelt olcsó készüléket mindegyik gyártó kínál a Nokiától a Samsungig, persze a 3G-t és hasonló internetes funkciókat nélkülözni kell ezekből. A legolcsóbb alapmobilok képességei szinte nem is különböznek egymástól, s egy ilyen készüléket 10-15 ezer forintért akár kártyafüggetlenül is be lehet szerezni, aminek az az előnye, hogy a készüléket bármelyik gyártó SIM-kártyájával lehet használni.

Forrás: [origo]
Víz- és ütésálló alapmobil a Samsung B2100-as

Rovatunk egyik kedvence ennél valamelyest drágább, a Samsung B2100-ast 25 ezer forint körüli összegért lehet elvinni - bár mivel kifutó készülék, nem lehet minden üzletben megtalálni. A mobil extrája, hogy vízálló és ütésálló, így kimondottan jól viseli a leejtéseket is.

Tinédzsernek zenés, netezős telefon kell

Egy tinédzser - talán a Szigetet leszámítva - valószínűleg már tud vigyázni a mobiltelefonjára, ezért drágább, nagyobb tudású készüléket is lehet vásárolni neki. Legtöbbjük számára a zenelejátszási képesség nélkülözhetetlen: útban a suli felé a buszon, villamoson biztosan szívesen hallgatják kedvenc mp3-aikat. Normális mennyiségű zenefájl raktározásához legalább 4 gigabájt helyre van szükség, ha alapból nem jár a készülékhez, ekkora memóriakártyát érdemes venni hozzá. Emellett érdemes olyan telefont választani, amelybe hagyományos, minijack-csatlakozós fülhallgatókat is be lehet dugni. A másik fontos tényező, hogy a telefonról el lehessen érni a népszerű közösségi oldalakat, de jól jön a wifi támogatása is.

Forrás: [origo]
Két tinimobil: balra a Nokia C3, jobbra a Samsung Corby

Ebben a kategóriában két készüléket tudunk ajánlani, az érintőképernyős modellre vágyóknak a Samsung Corby-t, a teljes billentyűzetes mobilokat preferáló tiniknek pedig a Nokia C3-ast. Az előbbi készülék egy kicsi, 7 centiméteres érintőképernyővel szerelt kompakt mobil, amely beépített Facebook és Twitter-klienssel, böngészővel rendelkezik, támogatja a wifit, le tud játszani az mp3 mellett mp4 formátumú videókat is, integrált kamerája pedig 2 megapixeles fotókat rögzít.

Sötétszürke, rózsaszín és aranyfehér színben lehet megvenni a Blackberrykre hasonlító, teljes Nokia C3-ast, amely ugyancsak alapból rendelkezik Facebook és Twitter-eléréssel és böngészővel, teljes QWERTY-billentyűzetén azonban egy hosszabb üzenet megírása, vagy a chatelés sem nehézkes. Ez a típus ugyancsak 2 megapixeles kamerával rendelkezik. Egyik mobil sem támogatja a 3G-s vagy gyorsabb mobilinternetes technológiákat, arra csak drágább társaik képesek, de ez facebookozáshoz vagy a Twitter olvasgatásához nem is szükséges okvetlenül.