Kipróbálhatja az új Internet Explorert

Vágólapra másolva!
Letölthetővé tette a Microsoft az Internet Explorer legújabb, 9-es kiadásának béta verzióját: az új böngésző jobban hasonlít a Google Chrome-ra, mint saját elődeire, de ez egyértelműen az előnyére válik. Az új böngésző végre leszámol a működését lassító hibás bővítményekkel, és csak a valóban veszélyes fájlokkal riogatja a felhasználót.
Vágólapra másolva!

Legutoljára a négy évvel ezelőtt, a hetes verzió megjelenésével változott jelentősen az Internet Explorer külcsínje, a 9-es kiadás bétájának indítását követően azonban egy olyan böngésző fogadja, amely csupán mostohatestvérének tűnik a korábbi, nem kimondottan modern és kitisztult kezelőfelülettel bíró elődeinek.

Helyet spórol

A Google Chrome-hoz hasonlóan az Internet Explorer 9-ben is egyesítették a címsort a keresőmezővel, így a Google - vagy Bing - kereséseket ugyanonnan indíthatja a felhasználó, ahová a webcímeket is bepötyögi.

Ezzel a megoldással jelentős helyet takarítottak meg a képernyőn: ez ildomos is volt, hiszen a példaként felhozott Chrome is jóval kevesebb hasznos helyet foglal el a monitoron. Végre a Microsoftnál is rájöttek arra, hogy az emberek böngészés közben nem magára a browserre, hanem a honlapokra kíváncsiak.

Ennek eredményeként a browser felső menüsora is kisebb lett a korábbinál, a böngészőfülek az új kiadásban például nem foglalnak el egy külön sort, hanem a címsor mellett sorakoznak fel. Az új Explorer lapfüleit egyébként egy mozdulattal a Tálcára is át lehet mozgatni, és vissza, illetve egy egérmozdulattal el lehet helyezni úgy is, hogy egymás mellett két honlap legyen látható a monitoron.

Figyeli a kártevőt, kinyírja a gagyi plugineket

A Microsoft bemutatóján azt is elárulták, hogy az IE9 letöltésvezérlője sokkal okosabb lesz elődjénél, és nem új ablakban nyitja meg a letöltött állományok listáját, hanem a képernyő alján felnyíló mezőben tünteti fel azt. Fontos újítás, hogy végre nem csupán arra figyelmezteti majd használóját, hogy a .exe kiterjesztésű fájlok veszélyesek lehetnek. Ehelyett a veszélyes fájlokra hívja majd fel a figyelmet, például ha egy médialejátszó program új verziója helyett valójában egy trójai kártevő letöltésével próbálkozunk.

Forrás: [origo]
Végre teljesen szakított elődeivel az Internet Explorer, riválisaira jobban hasonlít

Ennél is hasznosabb szolgáltatása a kilences Explorernek, hogy monitorozni tudja a felhasználó által feltelepített bővítményeket, és jelzi, ha valamelyik túlságosan lelassítaná a működését, így a felhasználó néhány kattintással letilthatja azt.

Kihasználja a PC erejét

A motorháztető alatt egyéb újdonságokat is tartalmaz az Internet Explorer, például kuhasználja a grafikus vezérlőt is. A célhardvert kihasználva a videók lejátszása vagy a Flashben készült játékok futtatása elvileg zökkenőmentes lesz, míg korábban a PC processzorára hárult az összes ilyen feladat feldolgozása.

Forrás: [origo]
Helytakarékosságban is riválisok: felül az IE9, alul a Chrome

Vistától felfelé tesztelhető

Az Internet Explorer 9 béta tesztváltozatát Windows Vista és Windows 7 operációs rendszerekre lehet telepíteni (ezekre 32 és 64 bites változatban is elérhető), az XP-t használóknak le kell mondaniuk róla a végleges kiadásban is. Bár a végleges verzió megjelenésére még hónapokat kell várni, jó hír, hogy már a béta verzió is elérhető magyar nyelven. Tesztverziójú programról lévén szó, érdemes elővigyázatosan bánni az IE9 használatával, de a böngésző béta verzióját a Vezérlőpulton keresztül bármikor el lehet távolítani - a programok listáján azonban csak akkor jelenik meg, ha a frissítések megjelenítését is bekapcsolja a felhasználó.

Kiküldött munkatársunk hamarosan újabb részletekkel jelentkezik, és a San Francisco-i bemutatón az Internet Explorer fejlesztőit is kifaggatja arról, hogy milyen bravúros megoldások bevetésével akarják megőrizni vezető pozíciójukat a browserek késhegyre menő küzdelmében.