Nem tiltják itthon az anonim domaineket

2010.09.17. 15:53

A .hu-ra végződő domainnevek bejegyzését felügyelő Internetszolgáltatók Tanácsának (ISZT) jogi képviselője szerint legálisan működik a magyar internetcímek regisztrálásával foglalkozó cég, bár komoly jogi kockázatnak teszi ki magát azzal, hogy a saját nevén működteti az általa sem feltétlenül ismert felhasználók honlapjainak elérését biztosító címeket.

A névtelen domainbejegyzés lehetősége annak kapcsán került reflektorfénybe, hogy - mint arról beszámoltunk - Jóri András adatvédelmi biztos feljelentett egy olyan magyar honlapot, amelyen az olvasók volt barátnőinek meztelenfotóit és személyes adatait publikálják. A biztos vizsgálatai nyomán kiderült, hogy az oldal elérhetőségét biztosító .hu-s végződésű netcím egy olyan társaságnál működik, amely a domainek anonim használatát teszi lehetővé, ezért nyomozás nélkül nem lehet megállapítani a működtetők személyét - pedig alapesetben a magyar netcímek bejegyzési adatai közt a használó neve, címe és telefonszáma is megtalálható.

Nem tiltják az anonim domaineket

Az Anonim Domainregisztráció Kft. maga nem regisztrátor, ugyanúgy más cégeknél veszi meg a domainneveket, mint egy átlagfelhasználó. A vállalkozás saját nevére vásárolja meg a címeket,  ezeket azonban saját ügyfelének használatába adja. Ennek eredményeként a címek bejegyzési (whois) rekordjai közt sem a valódi használó, hanem a kft. elérhetőségei találhatók meg.

Az eset kapcsán megkerestük a magyar netcímek bejegyzését felügyelő Internetszolgáltatók Tanácsának jogi képviselőjét, dr. Mayer Erikát, aki érdeklődésünkre elmondta, nincs olyan szabály, amely ezt a tevékenységét - vagyis azt, hogy a saját nevén lévő domaineket mások használatába adja - tiltaná. Ugyanakkor a nyilvántartás szempontjából a domainhasználó az, akinek a nevére regisztrálták a domaint, ennek következtében a teljes felelősség is őt terheli, legalábbis nagyon nehezen tudja bizonyítani ennek ellenkezőjét a bíróságon.

Hatalmas kockázatot vállalnak

Az ügyvéd szerint a domainek anonim működtetését kínáló vállalkozás hatalmas kockázatot vállal azzal, hogy olyan emberek számára is regisztrál internetes címeket, akiket sok esetben még maga sem tud beazonosítani.

Mint az Anonim Domainregisztráció Kft.-nél korábbi megkeresésünk során elmondták, ügyfeleikkel egy online szerződést kötnek az adott domainnév használatáról. Ennek megkötésekor azonban nem ellenőrzik a regisztrációhoz beküldött adatok valódiságát, így hamis névvel és címmel is elvégezhető a regisztráció, egyedül az e-mail címnek kell valódinak lennie a felek közti kommunikáció miatt.

Mayer Erika szerint ennek nyomán előfordulhat, hogy a szerződő felek azonosíthatatlansága miatt egy bíróság előtt nem tekintik valósnak a szerződést. Bár egy domainnév általában a saját tartalma miatt szokott per tárgya lenni - például mert védjegyet használnak benne jogtalanul -, ha az oldalt, amely a címen elérhető, bűncselekményhez használják fel, a kft. bűnsegédi felelőssége is felmerülhet.

Ha más nevén van, elveszíthetjük saját domainünket

Koleszár Péter, a Domainabc szakportál főszerkesztője szerint egy másik kockázata is van annak, ha valaki nem a saját nevére regisztrál egy internetes címet, hanem egy kisvállalkozás nevén üzemelteti azt. Ha ez a társaság fizetésképtelenné válik, a cég nevén lévő domainnevek a cég vagyonaként kezelhetők. A domainnevek kezelési jogai értéket képviselnek, ezért azok értékesíthetők,  árverezhetők a felszámolás során, így könnyen lehet, hogy akár egy versenytárs kezébe kerül a saját netcím.

KAPCSOLÓDÓ CIKK