Jövő márciusban érkezik a 3D-s Nintendo konzol

Vágólapra másolva!
Japánban már 2011 februárjában kapható lesz, Európában és Amerikában viszont csak márciusban kerül majd a boltokba a Nintendo új hordozható játékgépe. A 3DS nevű gépet szabad szemmel is térhatású látványt biztosító képernyővel szerelik fel, és hardvere is erősebb lesz a most kapható típusoknál.
Vágólapra másolva!

Ezt Szatoru Ivata, a vállalat elnöke jelentette be. Tájékoztatása szerint a Nintendo 3DS japán premierje 2011 február 26-án lesz, míg az USA-ban és Európában valamikor márciustól lesz megvásárolható a legújabb ketyere, ez utóbbi régiók pontos dátumait később fogják nyilvánosságra hozni.A Nintendo 3DS-ért a japán boltokban 25 ezer jent, vagyis mintegy 60 ezer forintot kérnek majd el, az európai és amerikai árak viszont még nem ismertek. A jelenlegi, hagyományos képernyőkkel szerelt Nintendo DS modelleket 40-50 ezer forint körüli összegért lehet megvenni itthon.

A Nintendo 3DS-t erősebb hardverrel szerelik fel a gyakorlatilag hat éve azonos teljesítményt nyújtó elődöknél, legfőbb extrája viszont a speciális szemüveg nélkül is térhatású látványt biztosító képernyő lesz. Ez hasonló technológiát használ a megjelenítésre, mint a magyar iPont cég 3D-tévéje: a képernyő előtt elhelyezett szűrő segítségével más-más képet közvetítenek a játékos jobb és bal szemének, ezzel állítva elő a kép mélységének illúzióját. Az iPont cég vezetője korábban úgy nyilatkozott az [origo]-nak, hogy ezt a megoldást kis képernyőkben a legegyszerűbb megvalósítani, ezért lehetséges az, hogy épp egy hordozható játékgépben debütál elsőként a technológia.

Az eszközt dupla optikás digitális kamerával is felszerelik, amellyel háromdimenziós fotókat és videókatis lehet majd rögzíteni vele, bár csupán 640x480 pixeles felbontásban. Japánban a helyi Fuji tévécsatorna térhatású, wifi-interneten keresztül elérhető filmes tartalmakat sugároz majd a játékosoknak. Azt még nem tudni, hogy hasonló tartalmak Európában és az USA-ban is elérhetők lesznek-e. A Nintendo 3DS-t egy olyan passzív működési móddal is ellátták, amely készenléti üzemmódban - gyakorlatilag kikapcsolt állapotban - is lehetővé teszi az eszköz számára azt, hogy wifin keresztül automatikusan tartalmakat töltsön le. Az iPhone-hoz hasonlóan az új Nintendót is felszerelik mozgásérzékelővel, és a gyártó azt reméli, segítségével újra felkeltheti az érdeklődést hordozható játékgépei iránt: bár a DS különböző változataiból mintegy 130 milliót adtak el eddig, nyár elejére a gyakorlatilag hat éve azonos játékélményt kínáló gépek negyedéves eladásai majdnem ötven százalékkal visszaesett.