Ezen a héten a legnagyobb durranás a szoftverek közül a Skype 5.0-s verziójának megjelenése volt, amellyel már a facebookos ismerősökre is rácsöröghetünk. A nettelefonos szoftver mellett egy Sony Ericsson és Android-mobilokkal használható remek telefonmenedzsert, és egy október 21-éig ingyenesen elérhető PDF-konvertáló programot ajánlunk letöltésre. A játékokra vágyókat ezen a héten az ismert német traktorszimulátor legújabb verziójának demója várja.

Skype 5.0

 

 

Az ingyenes nettelefon-szoftver letöltése (20 megabájt, magyar nyelvű)

Megérkezett a Skype legújabb, 5.0-s kiadása, amelynek legfontosabb újdonsága, hogy már a Facebookot is el lehet érni belőle. Ehhez a nyitóképernyőn lévő Facebook-fülre kattintva egyszer engedélyezni kell a közösségi oldalon lévő adatainkhoz való hozzáférést, ezt követően pedig a Skype-kontaktok mellett akár a facebookos ismerősökre is rá lehet csörögni a szoftverből - ha ők is regisztrálva vannak a rendszerbe, de még nem szerepelnek a kontaktlistán.  A program lehetővé teszi a telefonszámaikat megosztó ismerősök feltárcsázását is a PC-ről, ez persze már fizetős szolgáltatás. Ezen kívül az átdolgozott felületű szoftverből a közösségi oldal hírcsatornáját is meg lehet tekinteni, a Skype-on bepötyögött hangulatüzeneteket pedig Facebook-bejegyzésként is ki lehet küldeni a szájtra. A világ legnépszerűbb közösségi oldala és nettelefonos cégének összeborulása nem meglepő, nemrég a Microsoft is integrálta a Messengerbe a Facebook szolgáltatásait.

Az új Skype-pal már csoportos videohívásokat is lehet bonyolítani, bár ha egyszerre sok szereplőt akarunk meghívni a konferenciahívásba, akkor elég erős konfigurációra és netkapcsolatra lesz szükség  - ráadásul minden résztvevőnek a legújabb, 5.0-s kiadást kell használnia.

MyPhone Explorer 

Forrás: [origo]
Az ingyenes segédprogram letöltése (5,8 megabájt, magyar nyelvű)

A mobiltelefon-gyártók előszeretettel készítenek monstre kliensszoftvereket készülékeikhez, pedig az átlagfelhasználót az akár száz megabájtnál is nagyobb, bonyolult szoftvercsomagok csak megrémítik. Viszont a telefonszámok, üzenetek lementése, átköltöztetése vagy az adatok szinkronizálása miatt sokszor kellhet a készüléket a számítógéphez csatlakoztatni. Ekkor jön a képbe a MyPhone Explorer: az ingyenes szoftver kicsi, gyors, és akár hordozható változatban - például pendrive-ra - is lehet telepíteni. A program komoly szépséghibája volt, hogy eddig csak Ericsson és Sony Ericsson telefonokkal lehetett használni, legújabb, 1.8-as kiadása viszont már tetszőleges Google Android operációs rendszert használó - például HTC vagy Motorola - készülékkel is kompatibilis. A telefonkönyv mellett a készülék memóriájában is lehetővé teszi a böngészét, például a fotók, videók letöltését, de a naptár, az sms-ek és a hívásnapló is lementhető vele a merevlemezre.

PDF Tiger

Forrás: [origo]

Az ingyenes segédprogram letöltése (16,6 megabájt)

Sokszor előfordulhat, hogy egy .doc vagy .xls fájlban lévő dokumentumot pdf-ként kell elküldenünk valakinek, vagy fordítva, ilyen jellegű átalakításra pedig a hagyományos pdf-olvasó szoftverek nem képesek. Ilyen esetben lehet bevetni a PDFTiger nevű programot, amely egyébként egy fizetős alkalmazás, október 21-éig azonban egy promóciós kampány keretében ingyenesen lehet letölteni a készítők oldaláról, regisztrálásához is az itt található kódot lehet felhasználni. Az alkalmazás egyebek mellett szövegfájlból, táblázatból, prezentációból vagy képfájlokból képes PDF-et készíteni, és a konverziót fordítva is el tudja végezni.

Landwirtschafts-Simulator 2011

 

 

A mezőgazdaságijármű-szimulátor demójának letöltése (187 megabájt, német nyelvű)

Új verzió jelent meg a magyarajkúak számára kissé nehezen kiejthető címet viselő mezőgazdaságigép-szimulátorból. Ebben a valamelyest szebb grafika mellett már állattartásra is lehetőség nyílik, bár  sajnos a demóverzióban ezt nem lehet kipróbálni. A német nyelvű szoftver próbaverziójában összesen két pálya érhető el: az egyikben le kell aratni a kukoricát, a másikban pedig fel kell bálázni a szalmát. Mindkét feladat végrehajtásának kezdetén a oda kell menni a traktorhoz (az irányítás az egérrel és a w,a,s,d gombokkal történik), majd az e gombot lenyomva lehet a volán mögé ülni. A célfeladatok elvégzéséhez szükséges beállításokról a program mindig a bal felső sarokban megjelenő ablakban tájékoztat arról, hogy a funkció melyik betűvel hívható elő. Többnyire pontosan a kijelölt útvonalon haladva, szép komótosan haladva kell elvégezni a munkát.