Androidos szoftver bénította meg a T-Mobile hálózatát

Vágólapra másolva!
Az amerikai T-Mobile-nak tavaly egy egész városnyi ügyfele maradt szolgáltatás nélkül, amikor egy hibás okostelefonos alkalmazás túlterhelte a helyi hálózatot.
Vágólapra másolva!

A T-Mobile egy, az amerikai távközlési regulátorhoz, az FCC-hez intézett beadványában fedte fel az egy évvel ezelőtti esetet, amikor egy hibás androidos alkalmazás bénította meg a hálózatát - írja a Gizmodo. A beszámolóból nem derült ki, hogy pontosan hol történt a probléma, csak annyi, hogy azt egy azonnali üzenetküldő kliens okozta, ami túl gyakran csatlakozott újra a hálózatra.

A szoftver fejlesztője a cég szerint csak wifin keresztül próbálta ki a szoftvert, mielőtt közzétette az androidos letöltőközpontban, és amikor a felhasználók rákaptak, a használata óriási terhelést okozott a mobilhálózaton. A cég szerint csak ez a szoftver 1200 százalékkal növelte a hálózati forgalmat, és a krízist a T-Mobile szakemberei nem is tudták önerőből elhárítani.

A mobilcég közvetlenül a szoftver fejlesztőjét kellett, hogy megkeresse, aki végül egy frissítéssel orvosolta a problémát. Arra, hogy mobilszoftver ilyen gondokat okozhat a mobilhálózaton, első ízben derült fény, és nem vet túl jó fényt a feltörekvőben lévő Android Marketre, ahová bármilyen előzetes ellenőrzés nélkül mehetnek ki szoftverek. Az amerikai T-Mobile ugyanakkor a netsemlegesség ellen érvelt a szoftver esetét is taglaló beadványában, mondván, az elkerülhető lett volna, ha a hálózatukon priorizálhatják a saját adatforgalmukat, vagyis hátrébb sorolhatják az esetleg hasonló problémákat is okozó alkalmazásokat.