HD-tévére vágynak a magyarok

Vágólapra másolva!
A magyar netezők nyolcvan százaléka szélessávú kapcsolatot használ, sokaknak van netbookja vagy okostelefonja. A megkérdezettek HD-tévét és okostelefont terveznek vásárolni a közeljövőben - derült ki a Nielsen felméréséből.
Vágólapra másolva!

Magyarországon az internet használók 80 százaléka rendelkezik nagy sebességű internet kapcsolatos számítógéppel, míg az európai átlag 65 százalék - derül ki az ACNielsen Piackutató Kft. (Nielsen) legfrissebb, nemzetközi felmérésből, amelynek eredményeit csütörtökön juttatta el az MTI-nek. A Nielsen a felmérésben 55 ország - köztük Magyarország - több mint 27.000 internet használóját kérdezte meg arról, hogy milyen digitális kommunikációs eszközökkel rendelkezik, illetve hogy a következő egy évben milyeneket tervez vásárolni.

Az eredmények szerint - az európai átlaggal megegyezően - netbookkal a magyar internetezők 20, okostelefonnal pedig 18 százalékuk rendelkezik. Internet kapcsolattal rendelkező televíziója a magyar internet használók 13 százalékának van, ez is ugyanannyi mint az európai átlag. Más digitális kommunikációs készülékkel viszont kevésbé rendelkeznek a magyar internetezők Európa 28 országának átlagához viszonyítva. Példaként említhető a tábla PC, e-könyv-olvasó vagy a 3D tévé, bár ezek elterjedtsége az európai országok átlagában is rendre csak 6, 4, illetve 3 százalék - olvasható a közleményben.

A legtöbb magyar, az internet használók 15 százaléka HD tévé vásárlását tervezi a következő egy évben, majd az okostelefon és 3D tévé következik 10-10 százalékkal, utána pedig a netbook és az internet kapcsolatos televízió (8-8 százalék), majd a digitális video recorder (6 százalék). A Nielsen egy korábbi kutatása szerint Magyarországon minden ötödik internet használó naponta legalább egyszer csatlakozik a hálóra számítógépről. Tévéről minden huszonötödik, mobiltelefonról minden tizenhetedik, multi-touch kézi számítógépről minden századik megkérdezett használja napi gyakorisággal a netet.