A szegény ember iPadjét dobja piacra a Creative

Vágólapra másolva!
A hangkártyáiról és zenelejátszó eszközeiről ismert cég a riválisoknál sokkal olcsóbb, alapfunkciós szolgáltatásokat kínáló táblaszámítógépeket dob piacra, amelyek várhatóan százezer forint alatti áron elérhetőek lesznek.
Vágólapra másolva!

A Ziio Pure márkanevű eszközök decembertől hét és tíz colos (17,8 és 25,4 centiméteres) képernyővel szerelt változatban lesznek kaphatók 8 és 16 gigabájtos háttértárral felszerelt változatban. A táblagépek a Google Android operációs rendszerének 2.1-es változatát futtatják.

A legolcsóbb, hét colos Ziio az Egyesült Királyságban 200 fontba, vagyis mintegy 62 ezer forintba kerül, míg a legdrágább tíz colos modellért 270 fontot, vagyis 85 ezer forintot kérnek el. Az Apple, a Toshiba és a Samsung táblagépei ennél lényegesen drágábbak, bár a Creative kütyüinek hazai árai még nem ismertek.

Ugyanakkor a versenytársakénál alacsonyabb ár egyszerűbb hardvert is takar: a Ziio-kat ugyanis kevésbé fejlett, rezisztív technológiát használó érintőképernyővel szerelik fel, melyet valamelyest kényelmetlenebb használni a fejlettebb kapacitívnál. Ennek felbontása a tíz colos modell esetében 1024x600 képpont, a hét colos modellnél pedig 480x800 pixel. A ketyerék tömege 400 és 650 gramm, és mindkét eszköz támogatja a wifit és a Bluetootht, mobilinternetes modemmel szerelt változat azonban nem készül belőlük.

Forrás: [origo]

Az 1 gigahertzes ARM processzorral rendelkező Ziio táblagépeket beépített webkamerával, hangszóróval és mikrofonnal is felszerelik, és minden ismertebb zene-, és videofájlt le tudnak játszani, beleértve az akár full-HD-felbontású videókat is. A készülékek az ismert androidos alkalmazásokat képesek futtatni, a böngésző, chatprogram és hasonló alkalmazások mellett például játékokat is lehet telepíteni rájuk - az Android 2.1-es rendszer viszont még nem képes kezelni Flashben készült tartalmakat.

A táblaszámítógépek tévéhez csatlakoztatva médialejátszóként is lehet használni, memóriájuk pedig SD-kártyával kibővíthető. Egy töltéssel akár öt órán át folyamatosan használhatóak videolejátszásra, arról azonban nem közölt adatokat a gyártó, hogy wifis üzem mellett milyen hosszú üzemidőre képesek.