Kicsi a panellakás a Kinect kamerának

2010.11.11. 20:18

Otthonainkban is kipróbáltuk a Microsoft mozgásérzékelős játékvezérlő kameráját: a Kinect nagyon profin használható, ám egy átlagos panellakásban szekrényt és kanapét is el kell tolni, hogy használni lehessen, de még a nagypolgári budai nappalijában is ügyeskedni kell, hogy elég tere legyen.

Szerdán került a hazai boltokba az Xbox 360 konzolokhoz csatlakoztatható, használójának testét szenzoraival letapogató kamera, amely lehetővé teszi, hogy a játékos mozdulataival irányíthassa a programokat anélkül, hogy bármit kézbe kellene fognia. A Kinectet a nyár végén a Microsoft bemutatóján már kipróbálhattuk, ezúttal azonban valódi nappalikban állítottuk fel, hogy játsszunk vele.

A panel túl szűk neki

Első állomásunk egy teljesen átlagos panelház nappalija volt, itt rögtön kiderült, hogy a vadonatúj ketyerének is vannak gyengéi: ha az asztalon álló tévé elé helyeztük, vagy nem látta a lábukat, vagy azt jelezte, hogy messzebb kellene mennünk az optikától. Ezt követően megpróbáltuk a televízió tetejére tenni a kamerát, ám a vékony LCD tetején sehogy sem sikerült egyensúlyba helyezni, hiszen a Kinect optikáját egy villanymotor folyamatosan fel-le mozgatja a lehető legjobb rálátás elérése érdekében. Végül kétoldalas ragasztóval sikerült rögzíteni a ketyerét.

 


Nyár végén már kipróbáltuk a Kinectet

 

A szerkezet már a konfigurációs menüben jelezte, hogy az lenne az ideális, ha még több helyet tudnánk csinálni neki, erre azonban nem volt mód, mert pont a tévével szemben volt egy kanapé, ahonnan a filmeket is szokta nézni a házigazda. Ez viszont azzal járt, hogy az alapcsomaghoz mellékelt Kinect Adventures-t csupán egyjátékos módban engedte futtatni a konzol. Abban az esetben ugyanis, ha ketten akarnak játszani, mindig távolabb kell állni a kamerától, hogy mindkét játékos elférjen a kütyü látómezejében.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Virtuális pingpong tenyérrel

Meglepő módon egy másik játék, a Kinect Sports már engedte, hogy egyszerre ketten fussunk helyben a kamera előtt, pedig pontosan ugyanott ácsorogtak játékosaink a kanapé előtt. Néhány kör a futás és a gátfutás, egy kis gerelyhajítás és távolugrás már este fél nyolc tájékán kivágta a biztosítékot az alsó szomszédnál, aki a fűtéscső megkongatásával már mintegy húsz perc után jelezte nemtetszését. Az este hátralévő részében már csak a csendesebben űzhető virtuális pingponggal és bowlingozással ütöttük el időnket. A gyerekeknek szánt Kinectimals-t is kipróbáltuk, de ebben olyan sokáig tartott a virtuális kisállít betanítása és az ehhez kapcsolódó, elnyomhatatlan átvezető animációk, hogy gyerek legyen a talpán aki zokszó és hiszti nélkül végigvárja a - ráadásul - angol nyelven érkező instrukciókat.

Nagypolgári lakásban már elfér

Másnap egy budai nagypolgári lakásban folytattuk a tesztelést, itt már volt elegendő hely két játékos számára is, bár az asztalok tologatása itt sem maradt el, és közvetlenül a fal mellett kellett állnunk. Ezen a helyszínen már az összes játék gond nélkül elérhető volt egyszerre két játékos számára is, bár azért nem volt ritka, hogy a nagy kalimpálás hevében valaki véletlenül kiugrott a kamera képéből.

A Microsoft specifikációja szerint a Kinectet ketten akkor tudják használni, ha a játékosok legalább két és fél méterre állnak a kamerától. Kipróbáltuk a szerkesztőségben is a ketyerét, itt a tévé alatt volt elhelyezve a szenzor, ekkor három méter körüli távolságban működött helyesen, így csak az asztalok közé húzódva tudtuk próbálgatni.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Így látja a játékost a Kinect

Ez leírva nem tűnik soknak, ha azonban lemérjük a nappalinkban, könnyen lehet, hogy nem áll rendelkezésre ekkora hely. Mielőtt a Kinect vásárlására adnánk a fejünket, mindenképpen érdemes elvégezni a méréseket, mivel kínos lehet, ha karácsonykor derül ki, hogy a kellő távolság hiánya miatt nem lehet egymás ellen játszani.

Nem pálcikaemberek versenye

A Microsoft Kinectje kétségkívül hasonlít a Nintendo Wii-jéhez, azonban az Xbox 360 jóval nagyobb teljesítményének köszönhetően grafikailag kenterbe veri japán riválisát.  Bár a Kinect Sports a Wii Sports-hoz hasonlóan elnagyolt grafikájú figurákkal operál, a Kinect Adventures folyón lesiklós játékában már jócskán érezhető a Microsoft konzoljának előnye: ez a gép megbirkózik a HD-felbontású, részletgazdag környezet megjelenítésével. Ha a távolság megfelelő, a játékélmény is kitűnő, bár némi megszokást igényel, gyerek és felnőtt egyaránt ugyanolyan könnyen megtanulja a Kinect használatát, mint a Wii-ét. A menüben a puszta kezünkkel mozgathatjuk a kurzort, ha pedig beregisztráljuk arcunkat, a játékgép azt is felismeri, ki áll előtte, és automatikusan saját karakterét kínálja fel neki.

 A technológia ugyanis azt is lehetővé teszi, hogy az egyedül küzdő játékos mellé bármikor beugorjon egy barát, és egymás ellen folytassák mondjuk a virtuális gátfutást. Az infravörös érzékelővel is ellátott kamera sem teljes sötétben, sem túl erős fényben nem működik, ám normál világosság mellett gyakorlatilag tökéletesen teszi a dolgát. A játékos alakjára húzott hurkapálcaszerű modell segítségével tökéletesen leköveti mozdulatainkat a virtuális bokszmérkőzés, pingpong, távolugrás vagy bowlingozás közben is. Az amerikai felhasználók számára a szerkezet nemsokára hangfelismerésen alapuló vezérlést is lehetővé tesz majd, ezt azonban a magyarok nem tudják használni - még angolul sem, hiszen valószínűleg legtöbb olvasónk nem akcentus nélkül beszéli a nyelvet.

Forrás: [origo]
Grafikában tönkreveri a Kinect a Wii-t - nézze meg, hogy néznek majd ki a később megjelenő játékok!

Érdemes áttekinteni a jövőben megjelenő kinectes játékokat is: ezek között élethű sportszimulátor, verekedős, táncos játék és számos fitneszprogram is várható, jövőre pedig Michael Jackson és Harry Potter vagy a Star Wars-univerzum nevével fémjelzett programok is kaphatóak lesznek.  Sajnos az alapcsomaghoz tartozó Adventures-t elég hamar meg lehet unni, a Sports jóval több izgalmat tartogat, ám ennek használata több zajjal is jár: még többet kell helybenfutni és ugrálni benne - a Kinect pedig nem engedi lazsálni a játékost, rögtön észleli, ha valaki csak imitálja a mozgást, egy Wii-vel egy kicsivel csendesebben lehet játszani, bár ahhoz is léteznek ugrálós játékok. A Sony Playstation 3-ához kiadott Move nevű, kamerával és kézi érzékelővel operáló megoldását még nem teszteltük.

Drága, de veszik

Annak ellenére, hogy a Kinect nem olcsó - csak a kamera 40-42 ezer forintba kerül, Xbox 360 konzollal együtt pedig 80-100 ezer forintért vihető haza - nem csak az Egyesült Államokban, itthon is már előrendelésben elfogytak az első készletek - nyilatkozták érdeklődésünkre az 576 KByte videojáték-üzlethálózatnál, bár a behozott darabszámot nem árulták el. A kinectes játékok közül az egyszerűbb grafikájúakat 9 ezer forint körüli áron lehet elvinni, realisztikus társaik azonban a standard xboxos árakon, azaz 12 ezer forint körüli összegbe kerülnek majd.

Xbox 360 konzol + Kinect kamera (1-4 játékos részére) 80-90 ezer forint
Nintendo Wii + mozgásérzékelős irányítók két játékos részére 70-85 ezer forint
PlayStation 3 + Move mozgásérzékelős irányítók két játékos részére 110-120 ezer forint

A Kinect és riválisainak árai

Egy hétvégén át zajló nyüstölést követően a Kinecttől ugyanolyan izomlázunk lett, mint korábban a Wii tesztelésekor. A Microsoft legújabb fejlesztésével képes lesz kiszolgálni a konzolőrülteken kívül a kocajátékosokat is: az biztos, hogy gyerekeknek sokkal inkább érdemes mozgásérzékelős játékot ajánlani, ezek használata ugyanis lefárasztja őket, és biztosan nem fognak órákon át a tévé előtt gubbasztani.

Egyedül a hazai átlagos lakásméretek ismeretében vagyunk szkeptikusak a Kinect magyarországi sikerében, mert egy játék kedvéért valószínűleg senki nem akarja teljesen átrendezni a lakását, túl szűk helyen pedig nem lehet normálisan játszani vele. Akinek már van Wii-je, annak biztosan nem éri meg áttérni rá, egy xboxos felhasználó viszont olcsóbban kijön a Microsoft kamerájával, mintha venne magának egy Nintendót is.

KAPCSOLÓDÓ CIKK