Bármilyen kütyüről működik majd a Mozilla alkalmazásboltja

Vágólapra másolva!
A webböngészőjéről ismert alapítvány, a felhasználók eszközeinek típusától függetlenül használható alkalmazásbolt beindítását tervezi, a Firefox-böngésző pedig néhány hónapon belül Android-mobilokra is elérhető lesz.
Vágólapra másolva!

A Mozilla Alapítvány bevételei az elmúlt évhez képest 34 százalékkal emelkedtek, s pénzügyi eredményeinek publikálása mellett, a szervezet jövőbeni terveiről is nyilatkozott. Ezek egyik fontos eleme egy olyan nyílt alkalmazásbolt, amelyen a felhasználók olyan applikációkat érhetnek majd el, amelyek függetlenek az általuk használt eszköztől, azaz PC-n vagy mobiltelefonon is működőképesek.

A Mozilla szerint a minialkalmazások általában eszközspecifikusak, és az esetek többségében csak egy-egy platformra érhetők el, ami nagyon komoly hátrányuk. Ezzel szemben a Firefox-böngészőt is fejlesztő alapítvány olyan megoldásban gondolkodik, amely száz százalékban eszköz- és platformfüggetlen, azaz például számítógépről, és különböző gyártók mobiltelefonjairól is egyaránt használni lehet majd, akármilyen újabb webböngészővel. Ez a megoldás azt is szükségtelenné teszi, hogy a különböző eszközök tulajdonosainak, az eltérő gyártók "app store"-jaiban külön-külön be kelljen szerezniük egy-egy alkalmazást.

Bár a szervezet béta verzióban már elérhetővé tette a Firefox-böngészőt Google Android-szoftvert használó mobiltelefonokhoz, ennek végleges változata várhatóan hónapokon belül elkészült - közölte a Mozilla.