Hazafias indíttatásból támadott a Wikileaks hackere

Vágólapra másolva!
Saját bevallása szerint jó szándék vezérelte, és többek közt a külföldön állomásozó amerikai katonák védelmében támadta meg a WikiLeaks szervereit a "th3j35t3r", vagyis a The Jester (udvaribolond) álnevet használó hacker - számolt be a CNN.
Vágólapra másolva!

A hacker saját Twitter-fiókot működtet, amelyen mindig beszámol az általa véghez vitt feltörésekről. Jester általában iszlám honlapokat támad, saját bevallása szerint azért, mert ezek a fiatal muszlimokat erőszakos tevékenységre ösztönzik - olvasható a blogján.

A bizalmas, titkosított információkat kiszivárogtató Wikileaks szervereinek megtámadását is a Twitteren vállalta magára az egyelőre ismeretlen kilétű hacker, aki sikeres online műveleteihez mindig a "Tango Down" kifejezést csatolja. Ez az amerikai különleges alakulatok szakzsargonjából származik, akik egy-egy terrorista likvidálását jelzik ezzel egymásnak a rádión. Mikko Hyppönen, a biztonsági szoftvereket készítő F-Secure cég vezetője a CNN-nek úgy nyilatkozott, véleménye szerint valóban Jester állhat a Wikileaks elleni támadás mögött.

A CNN beszámolója szerint a Wikileaks oldalán vasárnap kezdték el publikálni a szervezet birokában lévő több százezer amerikai diplomáciaiai sürgönyt, nem sokkal ezt követően azonban egy támadás elérhetetlenné tette a szájtot sok órára.Jester blogján publikált bejegyzései szerint jószándékból hackerkedik, az információkat kiszivárogtató oldalt konkrétan azért támadta meg, mivel a Wikileaks - fogalmazása szerint - veszélyezteti a külhonban tartózkodó amerikai csapatok életét, illetve a külföldi országok viszonyát. A hacker maga is katonaként szolgált többek közt Afganisztánban - nyilatkozta korábban a ThreatChaos.com-nak.