Nem sértett törvényt a Digi TV a félig digitális szolgáltatással

Vágólapra másolva!
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerint nem törvénysértő, hogy a Digi Kft. előfizetőinek digitális tévét ígértek, de a tévéjükre már analóg jel érkezett. A cégnek ősztől kell HDMI-s beltéri egységeket kínálnia.
Vágólapra másolva!

A GVH elfogadta a Digi Távközlési és Szolgáltató Kft. (Digi Kft.) kötelezettségvállalását a cég ellen a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat gyanúja miatt indult versenyhatósági vizsgálatban, és nem állapított meg törvénysértést - közölte a versenyhivatal hétfőn az MTI-vel. A versenyhivatal azt kifogásolta, hogy a Digi Kft. a kommunikációs eszközein a műholdas televízió-szolgáltatását annak ellenére minősítette digitálisnak, hogy az általa kínált szolgáltatási csomagok analóg csatlakozású, digitális csatlakozásra nem alkalmas eszközzel (set-top-box) voltak igénybe vehetők.

Bár a műsorszolgáltatók által digitális formában sugárzott műsorjel az előfizetőknél kihelyezett set-top-box-ig digitális formátumban érkezik, a készülék ezeket a jeleket analóggá alakítja át, így a set-top box kimenetén analóg jelek kerülnek továbbításra a fogyasztók televíziókészülékére.
A Digi Kft. vállalta, hogy az előfizetők számára 2011. szeptember 1-jétől lehetővé teszi - külön díj ellenében - a megfelelő (HDMI) kimenettel rendelkező set-top-box megvásárlását, és ehhez igazítva módosítja az általános szerződési feltételeit. A módosítást és annak közzétételét a GVH ellenőrzi.