Március 25-én debütál a 3D-s Nintendo zsebkonzol

Vágólapra másolva!
A japán videojáték-gyártó szerdán jelentette be, hogy az európai boltokba március 25-én érkezik meg új hordozható játékgépe, a speciális szemüveg viselése nélkül is térhatású látványt biztosítani képes 3DS.
Vágólapra másolva!

A zsebkonzol bemutatóját Amszterdamban tartották, ahol a gyártó csak a premier napját közölte, a termék ajánlott árát nem, mivel azt a forgalmazók szabadon állapíthatják meg. A TechRadar technológiai hírszájt azonban úgy értesült, hogy az Egyesült Királyságban 220-250 fontos, vagyis 70-80 ezer forintnak megfelelő összegért lehet majd beszerezni a ketyerét.

Kihagyta a karácsonyt

A Nintendo 3DS-t elsőként tavaly nyáron az E3 videojátékkiállításon mutatták be, és eredetileg még karácsony előtt a boltokba került volna, de ezt később idén tavaszra halasztották. A 3DS-t Európában és Ausztráliában március 25-től, az Egyesült Államokban pedig március 27-étől lehet majd megvenni. A dupla kijelzős játékgép érdekessége, hogy felső LCD-je speciális szemüveg viselése nélkül is képes a térhatás illúzióját megteremteni, míg az alsó egy hagyományos, 2D-s érintőképernyő.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=oT88p1BfHFMtSdh8


A térhatás nem látszik a felvételen, de ilyen lesz a 3DS

A Nintendo 3DS a korábbi, DS névre hallgató típusoknál sokkal szebb grafikájú játékok futtatását teszi lehetővé, emellett többek közt a Sky és az Eurosport tévécsatornák is kínálni fognak hozzá térhatású műsorokat Nyugat-Európában. A készülék térhatású fotókat is tud rögzíteni beépített kameráján, amelyeket a képernyőn vissza is lehet nézni.

Óvatosan kell majd használni

Ugyanakkor gyártója már jóval a premier előtt felhívta a figyelmet arra, hogy hat évesnél fiatalabb gyerekeknek nem szabad 3D-módban használniuk a készüléket, mert az kárt okozhat még fejlődés alatt lévő látásukban. A vállalat az idősebbeknek is azt tanácsolja, hogy egyszerre legfeljebb fél órán át játsszanak térhatású módban, ezt követően kapcsoljanak hagyományos nézetbe a konzolon lévő kapcsolóval szemük pihentetése érdekében. A 3DS-t szülői felügyeleti funkcióval is ellátják, amely automatikusan gondoskodik ennek betartatásáról, illetve a kisgyerekek esetében a 3D-s üzemmód deaktiválásának lehetőségéről.