Környezetszennyezéssel vádolják az Apple-t

Vágólapra másolva!
Kínai zöld szervezetek azzal vádolták meg az Apple céget, hogy nem felügyeli kellépképpen, hogy termékeinek gyártói betartják-e a biztonsági és környezetvédelmi előírásokat.
Vágólapra másolva!

Az IPE nevű kínai környezetvédelmi szervezet szerint ennek az az eredménye, hogy az elektronikai komponensek beszállítói nagyon lazán kezelik a környezetvédelmi és biztonsági előírásokat, így több tucat dolgozó kapott már mérgezést a high-tech eszközök előállításához használt veszélyes anyagoktól.

Az IPE más helyi környezetvédelmi szervezetekkel közösen készített beszámolójában azzal vádolja az Apple-t, hogy az amerikai vállalatot csak a termékek ára és minősége érdekli, egyáltalán nem törődik a gyártás környezetvédelmi problémáival vagy a munkások szociális helyzetével. A szervezetek vizsgálatai szerint az amerikai gyártó kelet-kínai üzemeiben kilenc hónap alatt legalább 49 dolgozó betegedett meg munkája során végzett tevékenységgel összefüggésbe hozható módon. Az Apple termékeiben használatos érintőképernyők legnagyobb beszállítójaként számon tartott, Lianjian Technology üzemeiben az N-hexán nevű oldószer okozott mérgezést legalább 47 munkás esetében.

Az Apple ezzel szemben a Reuters hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy egy nagyon szigorú auditálási rendszere van, és beszállítóinak tevékenységét folyamatosan monitorozza. A múlt évben az Apple-t azért érte komoly bírálat, mert legnagyobb beszállítójánál, a Foxconnál több mint egy tucat dolgozó öngyilkosságot követett el a nehezen viselhető munkafeltételek miatt. Steve Jobs, az Apple elnök-vezérigazgatója akkor tagadta ezeket a vádakat.