Androidos játékokat és új kézikonzolt ad ki a Sony

Vágólapra másolva!
Új hordozható játékgépet ad ki az év végéig a Sony. A hónapok óta pletykált PlayStation Portable 2 kiadása csak az egyik terve a Sonynak, emellett a cég az androidos okostelefonok piacán is meg akarja vetni a lábát.
Vágólapra másolva!

Új részletek láttak napvilágot a Sony több mint fél éve pletykált készülő kézikonzoljáról. Az NGP-nek (Next Generation Portable) nevezett készüléken öthüvelykes érintésérzékeny LCD kijelző lesz, két analóg irányítóval rendelkezik majd, sőt a hátlapján is lesz érintőfelület. Az NPG-be kerül mozgásérzékelő, elő- és hátlapi kamera és mobilentes modem is. A kütyü lelkét egy négymagos ARM processzor adja, ára egyelőre titok.

A hordozható PlayStation-vonalat legutoljára 2009 májusában próbálta meg megújítani a Sony. Az ekkor kiadott PSP Go nevű kütyü azonban nem lett átütő siker, mert drágább volt, mint a korábbi PSP-k. A kütyü másik bűne az volt, hogy nem olvasta a korábbi kézikonzolokhoz megvehető, játékokat és filmeket tartalmazó UMD-lemezeket.

Forrás: Kotaku
Minden területen próbálkozik a Sony (fotó: Kotaku)

A cégnek minden eddiginél nagyobb szüksége van egy sikeres, játékosok tömegeit vonzó termékre. A hordozható konzolok piacára betörő iPhone és iPod Touch mellett a Nintendo hamarosan megjelenő 3D-s képet kínáló, 3DS konzolja is veszélyt jelenthet az új PSP-re.

Régi játék nem vén játék

Androidos telefonokon is játszhatunk majd a régi Playstation-játékokkal. A Sony által PlayStation Suite-nak nevezett szoftverrel a cég első játékgépére készült játékokat tölthetjük majd le telefonunkra.

A játékok nem indulnak el minden androidos okostelefonon. A játékosok a "PlayStation Certified" matrica láttán lehetnek csak biztosak abban, hogy a kinézett mobil játékra is alkalmas. Valószínűnek tűnik azonban, hogy a címkét több készülék is megkaphatja, nem csak a Sony-Ericsson készülő Playstation mobiljára jelennek meg a játékok. A szolgáltatás indulásakor a Wild Arms, Cool Boarders 2, Rally Cross, Medievil és Syphon Filter címek közül válogathatnak majd.