Mindenét lefoglalták a Playstation-hackernek

Vágólapra másolva!
Még a CD-it is lefoglalták a Playstation 3-hoz készült feltörő kódot publikáló George Hotznak. A hackernek tíz napja van arra, hogy az összes számítógépét beszállítsa a Sonyhoz.
Vágólapra másolva!

Korlátozó rendelkezés hatálya alá került George Hotz, a Playstation 3-at feltörő hacker. A rendelkezés értelmében senkinek sem szolgáltathat információt a játékkonzol védelmének kijátszásáról, sőt tíz napon belül a számítógépét is be kell szolgáltatnia a Sonynak.

A végzésben az szerepel, hogy a számítógép mellett Hotz merevlemezeit, CD-it, egyéb adathordozóit és a PS3 feltöréséhez kapcsolódó egyéb hardvereszközöket is oda kell adnia a Sonynak. Az ítéletet túlzónak tartja Hotz védőügyvéde. "Az ügyben érintett adat kevesebb, mint 100 kilobájtnyi. Hotznak több terabájtnyi tárolóeszköze van. A számítógépek lefoglalása olyan, mint egy fa miatt felgyújtani az erdőt" - mondta Stewart Kellar, a hacker ügyvédje a Wirednek.

A korlátozó rendelkezésnek nem a számítógépek lefoglalása az egyetlen furcsa része. A bíró úgy rendelte, hogy Hotznak el kell távolítania az internetről a PS3-at feltörő kód összes előfordulását. A hacker a saját oldaláról törölte a programot, ám azt az elmúlt egy hónapban több száz oldal vette át.

A hackert digitális szerzői jogi törvény (DMCA) megsértése mellett, a Computer Fraud and Abuse Act megsértésével is vádolják, mivel a rendszerhez olyan szintű hozzáférést tett lehetővé a kódja, amit a Sony nem engedélyezett. A helyzet iróniája, hogy a gyártói védelem feltörése nem minden esetben esik a DMCA hatálya alá, a mobiltelefonok például szabadon feltörhetők az Egyesült Államokban.

Hotz egy hónapja publikálta blogján és a YouTube-on a PS3 megtörésének módszerét. A hackernek nem ez volt az első nagy felfedezése, korábban komoly szerepet játszott az iPhone védelmének kiiktatásában is.

A Hotz-féle törést javító frissítést már kiadta a Sony. Macska-egér játékot kezdve a saját fejlesztésű szoftverekkel és Linuxot futtatni vágyó hackerekkel.