Elindítja ipades újságját Rupert Murdoch

2011.02.02. 14:57

Az ausztrál származású médiamágnás vállalata, a News Corporation ma délután leplezi le a The Daily nevű, teljes egészében iPadre tervezett, fizetős napilapját New Yorkban.

Az újfajta napilap bemutatójára február másodikán, hazai idő szerint délután öt órakor kerül sor egy nagyszabású esemény keretében a Guggenheim Múzeumban - írja az AFP. Murdoch már korábban bejelentette, hogy február másodikán indul el a hagyományos sajtó megmentőjének szánt virtuális napilap, amit heti vagy havi előfizetési díjért kaphatnak majd meg a felhasználók.

Újfajta előfizetési rendszert hoz

A The Daily elindítását eredetileg január közepére tervezte a cég, de mivel a lap megjelentetéséhez újfajta előfizetési technológiát kellett kidolgoznia az Apple-nek, a premier csúszott. Az App Store-ban letöltött szoftverekbe ugyanis mindeddig csak lapszámonként lehetett vásárolni virtuális magazinokat, a The Daily előfizetési díját viszont automatikusan számlázzák majd ki a felhasználóknak.

A nyomtatott napilap érintőképernyőre szabott változatának megtervezésével a Forbes magazin 150 fős stábja foglalkozott, a News Corp. pedig 30 millió dolláros költségvetést különített el erre az évre a kiadványnak. Azt még nem lehet tudni, hogy mennyibe kerül majd a napilap az előfizetőknek.

Murdoch régóta hangoztatja, hogy a jelenlegi, online hirdetésekre alapozott üzleti modell nem életképes, és a fizetős online sajtóé, illetve az ipades kiadványoké a jövő. A News Corp. tulajdonában lévő Wall Street Journal teljes webes felülete a WSJ.com webcímen csak előfizetési díjért érhető el, a brit Times és Sunday Times pedig tavaly vált fizetőssé a neten.

Jobs nem lesz ott a premieren

A fizetős ipades formátummal már sok kiadvány kísérletezik, főleg magazinok, de például a New York Timesból is készült letölthető változat, amely egyelőre ingyenes. Az újfajta kiadványok megjelenését kezdetben nagy lelkesedés kísérte, de mostanra a kiadók elégedetlenek a virtuális példányok eladási számaival. Az eddigi kiadványok kritikusai szerint eddig pont a rugalmas előfizetési opciók hiányoztak ahhoz, hogy a formátum széles körben elterjedjen.

A The Daily premierjét az eredeti tervek szerint Kaliforniában, a San Franciscó-i Modern Művészetek Múzeumában tartották volna, és részt vett volna rajta Steve Jobs, az Apple vezérigazgatója is, de miután ő kiújult betegsége miatt bejelentette, hogy egy időre ismét visszavonul a cég ügyeitől, a bemutatót áthelyezték a News Corp. főhadiszállásának is otthont adó New Yorkba.

KAPCSOLÓDÓ CIKK