Megint hírbe hozták a Nokiát a Microsofttal

Vágólapra másolva!
Több elemző szerint is megmenthetné a Nokiát, ha Windows Phone 7-es okostelefonokat hozna ki. A találgatások hírére a mobilgyártó tőzsdei árfolyama is emelkedett, bár még minden bizonytalan.
Vágólapra másolva!

Egy hamburgi bank elemzője, Adnaan Ahmad a Financial Timesban közzétett levelében sürgette a Nokia vezérigazgatóját, Stephen Elopot, hogy szövetkezzen a Microsofttal, és jelentessen meg Windows Phone 7 operációs rendszerrel működő okostelefonokat. A lépés ugyan jelentős váltást jelentene a finn mobilgyártó számára, amely mindeddig ragaszkodott saját Symbian operációs rendszeréhez, de maga Elop is tett rá megjegyzéseket január végén, hogy a cég a jövőben más politikát folytat majd.

A cég élére tavaly ősszel kinevezett Elop elemzőknek beszélt róla, hogy a cég eltérő úton fejleszti majd tovább a különböző árkategóriába tartozó telefonjait. A vezérigazgató szerint a Nokia készen áll arra, hogy "új ökosztisztémát teremtsen, vagy csatlakozzon máshoz", amiből akár az is kiolvasható, hogy a gyártó kész operációs rendszert váltani. A Microsoft Windows Phone 7-jét kimondottan prémium kategóriás mobilokra szánja a redmondi szoftvercég, és a lépés mind a mobiltelefon-iparággal foglalkozó Canalys, mind a Gartner elemzői szerint jót tehet mindkettőjüknek.

A Nokia és a Microsoft egyaránt az okostelefon-iparág vesztesének számít az iPhone és az Android megjelenése óta. A finn mobilgyártó piaci részesedése nemzetközi szinten 40-ről 31 százalékosra csökkent az elmúlt egy évben ebben a szegmensben, és a Canalys szerint az Android, illetve az arra épülő rendszerek már át is vették a vezetést az eddig legelterjedtebbnek számító operációs rendszerétől, a Symbiantól az eladások számát tekintve.

A Windows Phone 7-tel kalkuláló híresztelések hatására a cég részvényeinek értéke 4 százalékkal nőtt csütörtökön. Stephen Elop, aki egyébként korábban a Microsoftnál dolgozott, február 11-én jelenti be a cég további terveit a befektetőknek Londonban.