Kiborította a bilit a Nokia új vezére

Vágólapra másolva!
Stephen Elop keményen bírálta a vállalatot a dolgozói számára írt körlevélben, elismerve, hogy a cég többéves lemaradásban van a konkurenciához képest.
Vágólapra másolva!

A tavaly ősszel hivatalba lépett új vezérigazgató belső feljegyzése pár nappal az előtt került nyilvánosságra, hogy Elop a cég befektetői előtt szólal fel Londonban. A Wall Street Journal szerint a Nokia-vezér egy 1300 szavas levélben teljesen őszintén taglalja, mi minden nem stimmel a cégnél, amelynek piacvezető szerepét az okostelefon-szektorban az iPhone és az Androidos mobilok, az olcsóbb kategóriában pedig a kínai tömegcikkek fenyegetik.

"Az első iPhone 2007-ben jelent meg, és nekünk még mindig nincs olyan termékünk, amely felhasználói élményben megközelítené. Az Android csak két éve jelent meg, és ezen a héten átvette a vezetést előttünk az okostelefon-piacon. Hihetetlen" - írta Elop a levelében, amelynek teljes szövegét többek között az Engadget hírblog is leközölte.

A Nokia vezérigazgatója szerint a Symbian operációs rendszer még úgy sem elég a konkurencia elleni küzdelemben, hogy közben a MeeGo platformon is dolgoznak. A MeeGót a premium kategóriás okostelefonok vezető operációs rendszerének gondolta a vállalat, de még a 2010-es év végére is csak egyetlen modelljük lesz a piacon - miközben az Android és az iPhone világszerte tarol.

Elop szerint a vállalat az elhibázott stratégia miatt most olyan helyzetben van, mint egy égő olajfúró tornyon álló ember, aki a jeges vízbe ugorva akart megmenekülni azok után, hogy gázolajat öntött a lángokra. "Lángokban áll a platformunk" - fogalmazott az igazgató, egyszerre utalva az operációs rendszerre, mint platformra, és az általa használt hasonlat olajfúró tornyának platformjára. "Nagy feladat lesz a vállalat átalakítása."

Lassan lesz termék a sok innovációból

A Nokia vezérigazgatója azt sem rejtette véka alá, hogy szerinte miért alakult ki a jelenlegi helyzet. Elop szerint a vállalatnál tapasztalható hozzáállás, a vezetői szellem és a számonkérhetőség hiánya miatt kerültek lemaradásba, ez eredményezi, hogy hiába születik rengeteg innováció a cégnél, azok nagyon lassan kerülnek piacra.

A Microsofttól a Nokiához átigazolt vezérigazgató megdöbbentően őszinte megnyilatkozása arra utal, Elop valóban elszánt, hogy kihozza a vállalatot a válságból. A cég az elmúlt években változatlanul kiváló gyártási minőségű okostelefonokat jelentetett meg, és fényképezős mobiljai is a legjobbak közé tartoznak, de operációs rendszere főleg a felhasználói élmény tekintetében elavult.

Az elemzők ezért már egy ideje azt találgatják, hogy a Nokia, legalábbis az amerikai piacon, Windows Phone 7-tel felszerelt mobilokat jelentethet meg. Elop már korábban felvázolta, hogy eltérő stratégiát kell alkalmazniuk a különböző termékszegmensekben, de hogy a cég valójában mire készül, az csak február 11-én derül majd ki, amikor a vezérigazgató színpadra lép Londonban.