Twitterező robotot küldene Japán az űrbe

Vágólapra másolva!
A japán űrügynökség, a JAXA egy olyan humanoid robotot akar eljuttatni a Nemzetközi Űrállomásra, amely Twitteren keresztül kommunikálna a Földdel.
Vágólapra másolva!

A JAXA bejelentése szerint a leginkább egy női kirakati bábúra hasonlító humanoid robot beszédszintetizátorán keresztül tudna kommunikálni az űrállomás legénységével, akiknek egyfajta társalkodónőjeként is funkcionálna. Az R2 nevű gépember az űrben tartózkodó emberek egészségi állapotát és stressz-szintjét monitorozná, mialatt azok alszanak.

A tervek szerint 2013-ban az űrbe kerülő robot a Földdel a Twitter mikroblog-szájton keresztül tartja majd a kapcsolatot, és fotókat is tud majd közvetíteni a felek között. Mivel Japánban a nyugdíjasok száma drasztikusan emelkedik, és a várható élettartam is itt a legmagasabb a világon, az országban komoly hangsúlyt fektetnek olyan robotok fejlesztésére, amik idős emberek társául szolgálhatnak - az űrbe szánt humanoid is ilyen fejlesztések eredményeként készült el.

Forrás: [origo]
Fiatal japán nőre hasonlít az R-2 robot

A Dentsu cég és a Tokioi Egyetem által kifejlesztett R-2 a beszéd mellett még egyszerűbb arckifejezések létrehozására is képes, így az űrhajósok ugyanúgy cseveghetnek vele, mintha azt egy valódi emberrel tennék. Az amerikai űrhivatal, a NASA szerint a humanoid robotok a távolabbi jövőben, a jelenleg emberi űrhajósok által végrehajtott feladatokat is képesek lesznek végrehajtani. A NASA ugyancsak megalkotott egy R-2-höz hasonló robotot, ám az csak jóval egyszerűbb szintű, de ugyancsak twitteres kommunikációra képes.