Lehet, hogy csak nyáron kerül a boltokba az iPad 2

Vágólapra másolva!
Egy tajvani elemzőcég értesülései szerint jó esély van arra, hogy nem áprilisban, hanem csak júniusban kerülhet a boltokba az Apple új táblaszámítógépe, az iPad 2, mivel gyártási problémákat kell elhárítania a cégnek.
Vágólapra másolva!

A tajvani Yuanta Securities elemzőinek értesülései szerint az Apple nemrég, a február eleji kínai újév előtt, változtatásokat eszközölt az új iPadben. Az ázsiai országokban a holdújév alatt napokra megáll az élet, a gyárakban sem folyik munka, és az üzleti élet is szünetel ideiglenesen. Ennek köszönhetően a szokásosnál hosszabb ideig tart, amíg a hardverben eszközölt változtatások nyomán jelentkező gyártási problémákat orvosolják a Hon Hai Precision Industrynál, amely az iPad 2-k előállítását végzi.

A Yuanta elemzőinek tanulmánya szerint a fent említett okok miatt előfordulhat, hogy az iPad 2 nem áprilisban, hanem csak júniusban kerül a boltokba. Ha az Apple táblagépe csak nyártól lesz kapható, az azzal járhat, hogy az amerikai cég 30,6 millió darab helyett csak 23 millió darabot ad majd el az iPad 2-ből az idén - legalábbis az elemzőcég szerint. Az első, jelenleg is kapható iPad-modellből az Apple több mint 15 millió darabot értékesített.