Nem lehet Playstation 3-at behozni Európába

Vágólapra másolva!
A hágai bíróság tíz napra megtiltotta a játékkonzolok behozatalát az Európai Unió országaiba az LG beadványa nyomán, amely szabadalomsértéssel vádolja a Playstationt gyártó Sonyt.
Vágólapra másolva!

A hágai döntés értelmében az EU-s országok vámosainak le kell foglalniuk a Playstation 3 (PS3) készülékeket. Hollandiában a hatóságok több tízezer példányt foglaltak le játékkonzolokból - adta hírül a BBC. A két elektronikai vállalat jó ideje pereskedik egymással különböző szabadalmak miatt. Az LG többek között azzal vádolja a Sonyt, hogy jogtalanul használja az általa Blu-ray lejátszáshoz kifejlesztett technológiát.

Az LG szeretné elérni, hogy a tiltást állandósítsák, míg a Sony természetesen ez ellen érvel. A BBC-nek nyilatkozó jogi szakértő, Michael Coyle szerint a Sony tőzsdei árfolyamára komoly hatással lehet, ha az LG-nek akár csak hetekre is sikerül meghosszabbítania a Playstation importjának tilalmát.

A nagyvállalatok közötti szabadalmi viták kizárólag a pénzről szólnak, egy-egy vélt vagy valós jogsértés miatti követeléssel a gyártók több százmillió dollárt próbálnak meg kizsarolni egymásból. A jogi összecsapás végkimenetele viszont kétséges, mivel a szabadalmi oltalom "nagyon szubjektív dolog" - mondta Coyle BBC-nek. Az LG-nek rendkívül sokba kerül majd, ha a bíróság végül úgy dönt, nem volt igaza, mivel ez esetben kártérítést kell fizetnie, és a lefoglalt áru raktározásának költségeit is meg kell térítenie a hatóságoknak.

A Sony decemberben az USA-ban adott be beadványt az LG ellen, amelyben a koreai cég okostelefonjainak importját akarja megtiltatni, de az egyelőre nem járt hasonló sikerrel.