Kétmagos processzort várnak az új iPhone-ba

Vágólapra másolva!
A szerdán bemutatott iPad 2-ben is alkalmazott, kétmagos A5 processzor lesz a szíve nagy valószínűség szerint az iPhone idén megjelenő új változatának - legalábbis a szakértők várakozásai szerint.
Vágólapra másolva!

Az Apple A5 lapkával szerelt iPad 2 kétszer gyorsabb elődjénél, grafikai megjelenítési képessége pedig a kilencszeresére emelkedett. Az A5 chip a korábbi táblagépben alkalmazott lapkához hasonlóan 1 gigahertzes órajelen működik, ám nem egy, hanem két végrehajtó egységet tartalmaz.

Az új lapkával, a PC World által megkérdezett elemzők szerint az Apple okostelefonja és az iPod Touch hordozható lejátszó versenyképes riválisa lehet a legújabb zsebkonzoloknak, a hónap végén debütáló Nintendo 3DS-nek, illetve a Sony PSP várhatóan idén érkező utódjának.

Nathan Brookwood, az Insight 64 cég elemzője a PC Worldnek úgy nyilatkozott, a nagyobb teljesítményű hardver alkalmazása a korábbiaknál nagyobb tudású fotó- és videofeldolgozó programok használatát is lehetővé teszi - ennek köszönhető például az is, hogy az iPadre kiadták a korábban csak számítógépeken elérhető iMovie videovágó szoftvert is. A szakértők szerint az A5 lapka később a gyártó egyéb eszközeibe is bekerülhet, például az Apple TV nevű asztali médialejátszóba, amelynek jelenlegi változata például nem képes1080p-s, csak 720p-s videók lejátszására.