A Facebookra is kötelezők lesznek az EU-s törvények

Vágólapra másolva!
Az európai uniós jogszabályok változtatásával a Facebook és egyéb, a kontinensen kívül működő webes szolgáltatás üzemeltetői számára is kötelezővé teszik, hogy az európai felhasználók adatait az Unióban érvényes adatvédelmi jogszabályoknak megfelelően kezeljék.  Erre azért van szükség, mert a gyökeresen eltérő amerikai jogszabályok miatt az USA-ban működő szájtok sokkal kevesebb kontrollt biztosítanak a felhasználók által feltöltött képek, bejegyzések és más adatok felett, mint helyi társaik.
Vágólapra másolva!

Viviane Reding, az Európai Bizottság alelnöke és az EU igazságügyi biztosa egy brüsszeli adatvédelmi találkozón tartott beszédében számolt be arról, hogy a tervei szerint még a nyáron előterjeszt egy olyan szabályozási javaslatot, amely kötelezővé tenné a külföldi internetes oldalak - így például a Facebook és a Twitter - üzemeltetői számára, hogy az Unión belül élő felhasználók adatait kötelezően az európai előírásoknak megfelelően kezeljék - számolt be a Wall Street Journal.

Amerikában szinte mindent szabad, Európában nem

Ez azért fontos, mert például az amerikai adatvédelmi szabályok jelentősen eltérnek az európaitól, így az amerikai cégek olyan módon is felhasználhatják az internetezők adatait, amely egyébként sértené az európai adatvédelmi szabályokat. Például egy európai közösségi oldal működtetői nem tárolhatják a felhasználók politikai nézeteit vagy a szexuális identitását, az amerikai Facebookon azonban ezeket bárki megoszthatja ismerőseivel. Az európai jogszabályok értelmében cégek nem képezhetnek tulajdonjogot a felhasználók adatai között, míg az amerikai, megengedőbb előírások ezt is lehetővé teszik.

Reding szavai szerint "mindegyik EU-ban működő cégnek be kell tartania az EU-s előírásokat". Elképzelései szerint a szabályok attól függetlenül kötelezőek lesznek a webes szolgáltatások működtetőire nézve, hogy a szervereik mely országokban működnek vagy a szolgáltatásaikat használók adatait fizikailag hol tárolják. Az Európai Bizottság alelnöke szerint országhatárokon átnyúló szolgáltatások esetében sem lehet különbséget tenni a cégek között: ha egy amerikai cég szolgáltatásait európai felhasználók milliói használják, akkor azt a céget kötelezni kell az EU-s előírások betartására.

Azt még nem tudni, hogyan tartatnák be

Az alelnök úgy nyilatkozott, hogy elképzelései szerint a tagállamok adatvédelmi biztosainak megfelelő jogosultságot kell biztosítani ahhoz, hogy olyan Unión kívüli cégek adatkezelési gyakorlatát is megvizsgálhassák, amelyek európai felhasználókat célzó szolgáltatásokat működtetnek. Reding azt is szorgalmazza, hogy az európai állampolgárok számára minden cégnek biztosítania kell az adatok sorsának követését, lehetővé kell tenni a "felejtés jogát", azaz azt, hogy a netezők bármikor törölhessenek egy korábban felvitt adatot, ha erre szükségük van.

A biztos konkrétan nem fejtette ki, hogy a szigorú adatvédelmi előírások betartatását miként tervezi megvalósítani, az ezeket nem betartó külföldi cégek milyen retorzióra számíthatnak majd, de azt hangsúlyozta, hogy ehhez minden tagállamnak meg kell majd erősítenie jelenlegi adatvédelmi szervét.