Lokális forradalmakat csinálna a Facebook Places

Március 18-a óta már a Facebook minden mobilos felhasználója közzéteheti tartózkodási helyét a Places nevű szolgáltatással. A közösségi oldal ezzel az utóbbi idők két legnagyobb webkettes sikere, a Foursquare és a Groupon nyomába ered.

A Facebook Places és a Foursquare lényege ugyanaz: a felhasználók a mobiltelefonjuk segítségével egy kattintással megoszthatják tartózkodási helyüket az ismerőseikkel. A készülék a GPS vagy a mobilcellák alapján meghatározza, hogy a felhasználó hol tartózkodik, a kliensek pedig lehívják a környéken lévő ismert helyek listáját, ahová maguknak kell bejelentkezni - vagy, ha nem találják a listában az adott helyet, akkor hozzáadhatják azt a virtuális térképhez. A helyfüggő közösségi oldalak versengése pár korai próbálkozás után tavaly robbantak be a köztudatba, és a szájtok főleg az USA-ban hódítottak, ahol a Foursquare került ki a versengésből győztesen.

A szolgáltatásnak a legfrissebb adatok szerint 7,5 millió felhasználója van, és naponta 35 ezren iratkoznak fel rá. Ez persze eltörpül a Facebook több mint félmilliárd regisztráltja mellett, de azért nagy szó, hogy mióta tavaly nyáron a világ legnépszerűbb közösségi oldala elindította saját bejelentkezős szolgáltatását, a Placest, a Foursquare sikeresen duplázta meg a felhasználóinak számát.

Pedig mindenki biztos volt benne, hogy a Facebook az új funkcióval kinyírja a Foursquare-t. A felhasználók egyre nagyobb része lóg ugyanis a mobilján is folyamatosan a Facebookon, és aki folyamatosan írogat magáról státuszüzeneteket az üzenőfalon, az előszeretettel osztja meg azt is, hogy hol van éppen.

Kedvezmények a látogatásért

A helyfüggő szolgáltatások új dimenziót adtak az online közösségi létnek, de a dolog nem öncélú. A Foursquare fejlesztői gyorsan felismerték, hogyan lehet pénzt csinálni abból, hogy a felhasználók "bejelentkezéseikkel" megjelölik, hogy a környékükön lévő helyekből, beleértve például a boltokat, közterületeket, szórakozóhelyeket, éttermeket, éppen hol tartózkodnak, vagy hová járnak rendszeresen.

A Starbucks és egyes gyorsétteremláncok elkezdtek kedvezményeket osztogatni a rendszeres látogatóiknak, amit az is lehetővé tett, hogy a Foursquare rendszere eleve jutalmazza a rendszeres látogatást. A szolgáltatás nem kis részben azért lett sikeres, mert játékos elemeket is tartalmaz, és pontozza, jelvényekkel jutalmazza a felhasználókat a bejelentkezéseik alapján. Ez már önmagában sokak számára elég nagy vonzerő ahhoz, hogy rendszeresen használják.

Forrás: Facebook
Az elérhető kedvezményekről még csak leírás van magyarul

A fejlesztői azonban tovább is gondolták a rendszert. A legújabb, március elején megjelent Foursquare-kliens már ajánlórendszert is tartalmaz. Egy külön gombnyomásra a rendszeres bejelentkezései alapján kínál újabb felfedezni való helyeket a felhasználóknak. A keresője pedig a Google Mapset próbálja lepipálni, ugyanis - megfelelő lefedettség, vagyis elég sok felhasználó esetén - könnyedén meg lehet vele találni bármilyen boltot vagy éttermet, kávézót. Ezek közül aztán persze lehet, hogy sokan maguk is kedvezményekkel igyekszenek magukhoz csábítani a felhasználókat.

Azt, hogy a bejelentkezés, vagy a rendszeres látogatás újfajta, speciális viszonyt teremt a vásárlók és a helyi vállalkozások között, a Facebook is szeretné kihasználni. A Placesbe is be van építve a kedvezmények rendszere: a hirdetők jó pénzért feltüntethetik a közösségi oldal virtuális térképén a saját akcióikat, és ezeket a felhasználók át is küldözgethetik egymásnak.

A Groupon babérjaira is pályáznak vele

Nemrégiben a Google is beszállt a versenybe a saját bejelentkezős szolgáltatásával, a Latitude-del, de úgy tűnik, erről a vonatról már lemaradt. A helyfüggő szolgáltatások rajongóiért a Facebook és a Foursquare között zajlik majd a legnagyobb küzdelem, és egyelőre nem lehet tudni, melyikük uralja majd ezt a piacot. Sok tényezője van ugyanis annak, hogy miért válik be egy szolgáltatás, és miért nem. A Foursquare valamiért jól sült el, míg a Facebook lehet, hogy úgy jár majd a Places-zel, mint a Google, amely az elmúlt években maga is megpróbált mindenféle szolgáltatást magába olvasztani, de volt, ami nem jött be neki.

A Foursquare pedig nem csak befutott, de divatos is lett, és bár a Facebook mobilos helyfüggő eszközeinek használata sokaknak kézenfekvő, nem biztos, hogy pusztán ezzel el tudja hódítani a konkurens szolgáltatás felhasználóit. Arról nem is beszélve, hogy a helymegosztó játék egyelőre csak a netezők kisebb részének vált mindennapos elfoglaltságává, és egyáltalán nem biztos, hogy tömegek kapják majd fel.

A Facebookban persze még nagyon sok lehetőség van, és a közösségi oldal legújabban egy másik népszerű terület meghatározó szereplőjével is szembeszállt - ami némileg kapcsolódik a helyfüggő szolgáltatáshoz. A Facebook Placesen keresztül ugyanis olyan, adott napra szóló kedvezményeket, vagyis virtuálus kuponokat oszthatnak majd meg ismerőseikkel a felhasználók, mint amilyeneket a Groupon kínál.

A kedvezmények nem csak bizonyos időre szólnak, de megfelelő számú résztvevőt is toborozni kell hozzájuk. Mivel a hagyományos kuponozás után virtuális kuponok gyűjtögetése is népszerű mindennapos tevékenység lett az USA-ban, a piackutatók szerint 2015-re ez a tevékenység több mint hatmilliárd dollárt hozhat a kuponterjesztő cégeknek. Van tehát tétje a dolognak, és a trendi helymegosztó szolgáltatásokkal, mint látható, talán még a Google-tól is sikerül némi látogatottságot elorozni.

KAPCSOLÓDÓ CIKK