Kapható a Google csúcsmobilja a magyar T-Mobile-nál

Vágólapra másolva!
Eddig csak kártyafüggetlen változatban lehetett beszerezni, hétfőtől azonban már a T-Mobile-nál is meg lehet vásárolni a Google-mobilok jelenlegi csúcsmodelljét, a Nexus S-t.
Vágólapra másolva!

A készüléket 1 gigahertzes processzorral szerelték fel, memóriája 16 gigabájtos, jó minőségű AMOLED érintőképernyője pedig 4 colos, vagyis mintegy tíz centiméteres átlójúak. Bár a Nexus S-t a Samsung gyártja, de a készülék a Google márkanevét viseli, a látványos, kissé hajlított képernyővel szerelt okostelefont korábban már kipróbáltuk.

Ezen a telefonon már az Android operációs rendszer 2.3-as verziója fut, amely a Flash oldalak megjelenítése mellett a korábbinál kényelmesebb szövegbevitelt és vágólapfunkciókat kínál. A Nexus S borítása részben teflon bevonatú, strapabíró műanyagból készült, digitális kamerája 5 megapixeles állóképeket, és 720x480 pixel felbontású videókat tud felvenni, emellett GPS-szel is felszerelték. Bár a készüléket egyelőre csak a T-Mobile webboltjában lehet megrendelni, de még márciusban elérhető lesz a boltokban is.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Még több kép a Nexus S-ről

A Google Nexus S-t a legolcsóbban két év előfizetésre, és a legdrágább, MédiaMánia XL mobilnet-csomagra való előfizetéssel 23 ezer forintért lehet elvinni. Egy év hűséggel (mobilnet nélkül) a telefon 118 ezer forintba kerül, Domino-kártyával 123 ezer forintért lehet elvinni, listaára pedig 199 ezer forint.