Egy olyan közös vállalkozást hoz létre a Toyota a Microsofttal, amely autókba szerelhető internetes szolgáltatások kifejlesztésével foglalkozik majd.  A gépjárművek világhálóra kapcsolása nem csupán navigációt, forgalmi információkat, híreket vagy online rádiókat tesznek elérhetővé az utasok számára, de a fogyasztás csökkentésében is segíthet.

A két óriásvállalat, a Microsoft Azure nevű számítási felhő-platformjára alapozva, tervei szerint 2015-re egy olyan globális hálózatot hoz létre, amelyen keresztül a Toyota-gépkocsikból különböző digitális szolgáltatásokat lehet majd elérni. Ezeket, a tervek szerint a világ 170 országában kínálja majd a Toyota, az első szolgáltatások a gyártó elektromos, illetve hibridautóiban fognak debütálni, várhatóan még jövőre. A két óriáscég négy éven belül akarja kiépíteni autókba szánt digitális szolgáltatásait, amelyek például lehetővé teszik az utasok számára, hogy az általuk kiválasztott zenéket hallgathassák a neten keresztül, vagy hozzáférjenek térképekhez,  friss forgalmi információkhoz, hírekhez utazás közben.

Ugyanakkor  a Toyota hangsúlyozta, hogy nem csupán szórakoztatást célzó szolgáltatásokat akarnak beindítani, az interneten keresztül a járművek működésének monitorozása és optimalizálása is lehetséges lesz, ezáltal a fogyasztást is csökkenteni lehet majd. Később a cég azt is lehetségesnek tartja, hogy az otthonok és a járművek kommunikálni fognak egymással a minél hatékonyabb energiafelhasználás elérése érdekében.

A közös szolgáltatások üzemeltetését a Toyota egyik leányvállalata végzi majd, amelybe a két társaság összesen mintegy kétmilliárd forintnak megfelelő összeget fog beruházni.