Hány számítógép fér el az ember tenyerén? Linuxosból öt-hat is, ha jól választjuk ki a gépet, de még windowsosból is marokra lehet fogni kettőt.  Összegyűjtöttük a világ legkisebb PC-it.

Huszonöt dolláros barkács-számítógéppel keltené fel a brit iskolások érdeklődését az informatika iránt David Braben, az Elite és a Railroad Tycoon-játékok atyja. A Raspberry Pi nevű apró, pendrive méretű gép minden lényeges alkatrészt tartalmaz, amit egy komoly PC. Monitort HDMI-n, billentyűzetet és egeret USB-n lehet rákötni, az adatokat pedig SD-kártyára lehet elmenteni. A 700 megahertzes ARM-processzor és 128 megbájt memória arra elég, hogy  a gépe egy Linux-rendszert futtasson grafikus felülettel.

A lenyűgöző kis gép nem az első a miniatürizálás csodái között. Linuxos PC-ből készült már ember nélküli repülőeszközökbe - és játszadozó hackerek mellényzsebébe - szánt BKV gyűjtőjegy méretű verzió, a Rubik kockánál is kisebb űrszondákkal is kommunikáló masina, sőt még olyan is, amit egy konnektor helyére lehet beszerelni.

Az űrbe is kiküldhető a Space Cube

Nem csak a közgondolkodás tartja úgy, hogy a japánok élen járnak a miniatürizálásban, be is szokták bizonyítani. A Space Cube fantázianévre hallgató PC-t például egy öt centiméter élhosszúságú kockába sikerült beszerelnie a Shimafuji nevű cégnek. A kocka belsejében egy háromszáz megahertzes processzor dolgozik, amit akkukímélő üzemmódban vissza lehet venni 200 megahertzre. Memóriából hatvannégy megabájtot tartalmaz a 2008-ban tervezett gép, szoftver telepítésére pedig 16 megabájt flash memória szolgál. Akinek ez kevés lenne, az memóriakártyával és pendrive-val bővítheti a rendelkezésre álló tárhelyet.

Forrás: Shimafuji
Linuxos szerver Rubik-kocka méretben

A Space Cube-nak nincs két egyforma oldala, mert a csatlakozókat az ötször öt centiméteres lapokon szórták szét a tervezők. Az egyik oldalt VGA-port a monitornak, a másikon jack dugók a mikrofonnak és a hangszórónak, alattuk hálózat, felettük kártyaolvasó; nincs olyan felület, amit át ne lyuggatna pár port. A kis PC-re még USB is jutott, amit egy hubbal szétosztva négy eszköz csatlakoztatására használhatunk, az egér, a billentyűzet és egy pendrive után még szabadon is marad egy hely. Az űrbeli felhasználásra is alkalmas gép legizgalmasabb csatolója a Space Wire nevű port, ahová a különböző űrügynökségek által tervezett szenzorokat lehet dugni. A Space Cube körülbelül háromszáz dollárba kerül.

Befalazott PC

Forrás: [origo]A nagy toronyházakban a kicsi, mindig útban levő, fekvő PC-ket cserélné le egy apró eszközre a Jack PC gyártója. Az általuk javasolt gép annyira kicsi, hogy hely se kell neki az asztalon, bele lehet szerelni egy konnektoraljzatnyi helyre. Ha nem keressük a Jack PC-t, fel sem tűnik: a drótok eltűnnek az íróasztal mögött, a monitoron megjelenik a kép, kinek hiányozna a doboz az asztalról? Az apró gépen több USB, egy hagyományos VGA-csatlakozó - amin maximum 1280*1024 pixeles kép jön ki - és egy hálózati csatlakozó van, ami ráadásul a Power Over Ethernetet is támogatja, azaz tápellátást is fogad azon keresztül a gép.

A Jack PC egyetlen trükkje, hogy nem önálló gép, csak vékonykliens: szüksége van egy távoli szerverre, ahol a programjaink futnak. Emiatt otthoni felhasználásra nem alkalmas, a vállalatok viszont örülhetnek annak, hogy az áramhabzsoló asztali gépek helyett megússzák egy három wattos fogyasztású kis célgéppel.

Egyformán teljesít a gyárban és a nappaliban a FitPC 2

A tenyérnyi, vagy még kisebb PC-k között nem csak linuxosak vannak. Ha jól választunk, célrendszert futtató házimozi számítógépet (HTPC) vagy akár windowsos masinát is vehetünk. A FitPC 2 nevű ipari és otthoni célokra egyaránt alkalmas, tenyérni kisgépet például rendkívül jól megpakolták hardverrel a tervezői: kétmagos Intel Atom-processzor dolgozik benne 1, 1,6 vagy 2 gigahertzen, négy gigabájt Flash-memória szolgál benne adattárolásra, amit még egy merevlemezzel ki lehet egészíteni, videokártyája pedig egy HD-dekódolásra képes integrált Intel-lapka, amivel gyerekjáték a 1080p-s filmek lejátszása.

Forrás: [origo]
Windowst és Linuxot is telepíthetünk a tenyérnyi médiaPC-re

A FitPC 2-n dupla hálózati csatlakozó, négy USB, SD-kártyaolvasó, digitális hangkimenet és DVI-videoport található, amelyek segítségével teleaggathatjuk külső merevlemezekkel, erősítővel, és HD-tévével a kis multimédiás számítógépet. A legkomolyabb modellt már Windows-zal is kérhetjük, a kisebbekre a kezdő felhasználóknak Linux Mint nevű szabad operációs rendszert ajánlja a gyártó.

Trim-Slice: olyan okos, mint egy telefon

Okostelefonokból ismert alkatrészekből építették fel tervezői a Trim-Slice médiacenter számítógépét. Energiatakarékos, a HD-videókat mégis remekül vivő Tegra 2 csodaprocesszor található a belsejében, amely két ARM-magot és egy GeForce-gyorsítót tartalmaz. A gép nem vastagabb egy pakli kártyánál, és a területe sem sokkal nagyobb: mégis bármilyen videofájllal elboldogul, amit a belső tárhelyére vagy az USB-n rádugott merevlemezre másolunk. A rendszer a digitális videókimenetek mellett digitális hangkimenettel is rendelkezik, így egyszerűen beköthető bármilyen korábbi házmozi-rendszerbe.

Forrás: TrimSlice.com
Alig nagyobb egy pakli kártyánál a mindentdó Trim-Slice

A legkisebb, tárhely nélkül érkező Trim-Slice-gépet már 199 dollárért is meg lehet rendelni, igaz ehhez magunknak kell megvenni a mikro-SD kártyát, amire a filmjeinket másoljuk. A 219 dolláros variánshoz memóriakártya és wifi-csatoló is jár, a fullextrásba pedig SSD-merevlemezt is szerelnek nekünk.

A tenyérnyi méretű számítógépek között már komoly verseny van. Nem csak a különböző hardverek között - például integrált Intel gyorsító helyett Tegra 2-lapka - válogathatunk, hanem már eltérő dizájnok között is. Ezek már nem Linux-szerverek, amikre csak az űrhajósok vagy a kütyüt újraprogramozó rendszergazdák néznek rá, hanem a nappali központi alkatrészei.