Megint vesztettek a Winklevoss-fivérek

Vágólapra másolva!
Megint sikertelenül próbálkoztak az amerikai Winklevoss-fivérek a Facebook alapítója, Mark Zuckerberg ellen indított per újraindításával. A Harvardon végzett sportoló ikrek szerint Zuckerberg az ő ötletüket ellopva készítette el a világ legnépszerűbb közösségi oldalát.
Vágólapra másolva!

Cameron és Tyler Winklevoss még 2004-ben indított pert Mark Zuckerberg ellen, akit azzal vádoltak, hogy saját ötletüket ellopva hozta létre a Facebookot, amelyre kezdetben csak harvardi hallgatók regisztrálhattak. A testvérpár végül 2008-ban peren kívüli megállapodást kötött Zuckerberggel, melynek keretében húszmillió dollárnyi készpénzt, és 45 millió dollárnyi Facebook-részvényt kaptak a közösségi szájt alapítójától.

Idén áprilisban az illetékes San Francisco-i kerületi bíróságon azonban megkísérelték újból megnyitni a három évvel ezelőtt lezárt pert, mivel úgy vélték, hogy Zuckerberg nem korrekt módon járt el velük, több részvényre tartanak igényt. A bíróság azonban elutasította a per megnyitását, mivel nem találta kellően alátámasztottanak az ikerpár kérelmét. A Winklevoss-fivérek ennek a döntésnek a felülvizsgálatát kérték egy tizenegy tagú esküdtszéktől áprilisban, de az is elutasította keresetüket. Az ikrek jogi képviselője szerint a legfelsőbb bíróságon tervezik megfellebbezni a mostani döntést.